Zsoltárok 11

1 Az éneklőmesternek; Dávidé. Az Úrban bízom; hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!

A karmesternek. Dávidtól. Az Örökkévalóban van menedékem; hogyan mondhatjátok lelkemnek: bujdoss el hegyetekre, madár!

2 Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilokat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek.

Mert íme a gonoszok íjjat feszítenek, igazították nyilukat a húron, hogy homályban lőjenek az egyenes szívűekre.

3 Mikor a fundamentomok is elrontattak, mit cselekedett az igaz?

Midőn ledöntetnek az alapok, mit mível az igaz?

4 Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben; az ő szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait.

Az Örökkévaló a szent templomában, az Örökkévaló, kinek égben a trónja – szemei látják, szempillái vizsgálják az ember fiait.

5 Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke.

Az Örökkévaló az igazat megvizsgálja, és a gonoszt és a ki erőszakot szeret, gyűlöli a lelke.

6 Hálókat hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészök!

Esőként hullasson tőröket a gonoszokra; tűz meg kén és égető szél serlegük része!

7 Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az ő orczáját.

Mert igaz az Örökkévaló, igazságot szeret; az egyenesek látják az ő színét.