Zsoltárok 109
1 Az éneklőmesternek, Dávidé; zsoltár. Én dicséretemnek Istene, ne hallgass!
Veisuunjohtajalle; Daavidin virsi. Jumala, minun ylistykseni, älä ole vaiti.
2 Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyilt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem.
Sillä he ovat avanneet minua vastaan jumalattoman ja petollisen suun, he puhuttelevat minua valheen kielellä.
3 És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül.
Vihan sanoilla he ovat minut piirittäneet, ja syyttä he sotivat minua vastaan.
4 Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom.
Rakkauteni palkaksi he minua vainoavat, mutta minä ainoastaan rukoilen.
5 Roszszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölséggel az én szeretetemért.
He kostavat minulle hyvän pahalla ja rakkauteni vihalla.
6 Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az ő jobb keze felől.
Aseta jumalaton mies häntä vastaan, ja seisokoon syyttäjä hänen oikealla puolellansa.
7 Mikor törvénykezik, mint gonosz jőjjön ki; még az imádsága is bűnné legyen.
Oikeuden edessä hän joutukoon syyhyn, ja hänen rukouksensa tulkoon synniksi.
8 Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el.
Hänen päivänsä olkoot harvat, ottakoon toinen hänen kaitsijatoimensa.
9 Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé.
Tulkoot hänen lapsensa orvoiksi ja hänen vaimonsa leskeksi.
10 És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt.
Kierrelkööt hänen lapsensa alati kerjäten, anelkoot kaukana kotinsa raunioilta.
11 Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét.
Anastakoon koronkiskuri kaiken hänen omansa, ja riistäkööt vieraat hänen vaivannäkönsä.
12 Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson iránta, és ne legyen, a ki könyörüljön az ő árváin!
Älköön kukaan osoittako hänelle laupeutta, älköönkä kukaan armahtako hänen orpojansa.
13 Veszszen ki az ő maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök!
Hänen jälkeläisensä hävitkööt sukupuuttoon, pyyhittäköön heidän nimensä pois toisessa polvessa.
14 Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt, és anyjának bűne el ne töröltessék!
Hänen isiensä rikkomukset pysykööt Herran muistossa, älköönkä hänen äitinsä syntiä pyyhittäkö pois.
15 Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földről,
Olkoot ne Herran edessä alati, ja hävittäköön hän heidän muistonsa maan päältä.
16 A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje.
Sillä se mies ei ajatellutkaan tehdä laupeutta, vaan vainosi kurjaa ja köyhää ja sydämen tuskassa olevaa, tappaaksensa hänet.
17 Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle.
Hän rakasti kirousta, ja se kohtasi häntä; hän ei huolinut siunauksesta, ja se väistyi hänestä kauas.
18 Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj.
Hän puki kirouksen yllensä niinkuin vaatteensa, ja se meni hänen sisuksiinsa niinkuin vesi ja hänen luihinsa niinkuin öljy.
19 Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát.
Se olkoon hänellä viittana, johon hän verhoutuu, ja vyönä, johon hän aina vyöttäytyy.
20 Ez legyen jutalmok az Úrtól az én vádolóimnak, és a kik rosszat beszélnek az én lelkemre.
Tämä olkoon Herralta minun vainoojaini palkka ja niiden, jotka puhuvat pahaa minua vastaan.
21 De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem!
Mutta sinä, Herra, Herra, auta minua nimesi tähden, sillä sinun armosi on hyvä, pelasta minut.
22 Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem.
Sillä minä olen kurja ja köyhä, ja sydämeni on haavoitettu minun rinnassani.
23 Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska.
Minä katoan pois kuin pitenevä varjo, minut pudistetaan pois kuin heinäsirkka.
24 Térdeim tántorognak az éhségtől, és testem megfogyatkozott a kövérségtől.
Polveni horjuvat paastoamisesta, ja minun ruumiini on laihtunut lihattomaksi.
25 Sőt gyalázatossá lettem előttök; ha látnak engem, fejöket csóválják.
Ja minä olen joutunut heidän herjattavakseen, minut nähdessään he nyökyttävät päätänsä.
26 Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!
Auta minua, Herra, minun Jumalani, pelasta minut armosi jälkeen;
27 Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!
ja he saakoot tuta, että tämä on sinun kätesi, että sinä, Herra, sen teit.
28 Átkozzanak ők, de te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád.
Jos he kiroavat, siunaa sinä, jos he nousevat, joutukoot häpeään, mutta palvelijasi saakoon iloita.
29 Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenökbe, mint egy köpenybe!
Olkoon häväistys minun vainoojaini pukuna, ja verhotkoon heitä heidän häpeänsä niinkuin viitta.
30 Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem őt a sokaság közepette!
Minä suullani kiitän suuresti Herraa, ja monien keskellä minä ylistän häntä.
31 Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, a kik elítélik annak lelkét.
Sillä hän seisoo köyhän oikealla puolella pelastaakseen hänet niistä, jotka hänet tuomitsevat.
