Zsoltárok 104
1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!
Blagosiljaj, dušo moja, Gospoda! Gospode, Bože moj, velik si veoma, obukao si se u velièanstvo i krasotu.
2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;
Obukao si svjetlost kao haljinu, razapeo nebo kao šator;
3 A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
Vodom si pokrio dvorove svoje, oblake naèinio si da su ti kola, ideš na krilima vjetrnijem.
4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
Èiniš vjetrove da su ti anðeli, plamen ognjeni da su ti sluge.
5 Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.
Utvrdio si zemlju na temeljima njezinim, da se ne pomjesti va vijek vijeka.
6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.
Bezdanom kao haljinom odjenuo si je; na gorama stoje vode.
7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.
Od prijetnje tvoje bježe, od gromovnoga glasa tvojega teku.
8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.
Izlaze na gore i slaze u doline, na mjesto koje si im utvrdio.
9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.
Postavio si meðu, preko koje ne prelaze, i ne vraæaju se da pokriju zemlju.
10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;
Izveo si izvore po dolinama, izmeðu gora teku vode.
11 Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
Napajaju sve zvijeri poljske; divlji magarci gase žeðu svoju.
12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.
Na njima ptice nebeske žive; kroz grane razliježe se glas njihov.
13 A ki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld.
Napajaš gore s visina svojih, plodima djela tvojih siti se zemlja.
14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,
Daješ te raste trava stoci, i zelen na korist èovjeku, da bi izvodio hljeb iz zemlje.
15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét.
I vino veseli srce èovjeku, i lice se svijetli od ulja, i hljeb srce èovjeku krijepi.
16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;
Site se drveta Božija, kedri Livanski, koje si posadio.
17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.
Na njima ptice viju gnijezda; stanak je rodin na jelama.
18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.
Gore visoke divokozama, kamen je utoèište zeèevima.
19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.
Stvorio si mjesec da pokazuje vremena, sunce poznaje zapad svoj.
20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;
Stereš tamu, i biva noæ, po kojoj izlazi sve zvijerje šumsko;
21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket.
Lavovi rièu za plijenom, i traže od Boga hrane sebi.
22 Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;
Sunce grane, i oni se sakrivaju i liježu u lože svoje.
23 Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.
Izlazi èovjek na posao svoj, i na rad svoj do veèera.
24 Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
Kako je mnogo djela tvojih, Gospode! Sve si premudro stvorio; puna je zemlja blaga tvojega.
25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.
Gle, more veliko i široko, tu gmižu bez broja, životinja mala i velika;
26 Amott gályák járnak s czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.
Tu laðe plove, krokodil, kojega si stvorio da se igra po njemu.
27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.
Sve tebe èeka, da im daješ piæu na vrijeme.
28 Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.
Daješ im, primaju; otvoriš ruku svoju, site se dobra.
29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
Odvratiš lice svoje, žaloste se; uzmeš im duh, ginu, i u prah svoj povraæaju se.
30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.
Pošlješ duh svoj, postaju, i ponavljaš lice zemlji.
31 Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben;
Slava Gospodu uvijek; nek se veseli Gospod za djela svoja!
32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.
On pogleda na zemlju, i ona se trese; dotakne se gora, i dime se.
33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!
Pjevaæu Gospodu za života svojega; hvaliæu Boga svojega dok sam god.
34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;
Neka mu bude mila besjeda moja! veseliæu se o Gospodu.
35 Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!
Neka nestane grješnika sa zemlje, i bezbožnika neka ne bude više! Blagosiljaj, dušo moja, Gospoda! Aliluja!
