Zsoltárok 104
1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!
Lova Herren, mi sjæl! Herre min Gud, du er ovleg stor, i høgd og herlegdom er du klædd.
2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;
Han sveiper seg i ljos som i eit klædeplagg, han spanar ut himmelen som ein tjeldduk,
3 A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
han som timbrar sine høgsalar i vatni, han som gjer skyerne til si vogn, han som fer fram på vengjerne åt vinden.
4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
Han gjer vindar til sine englar og logande eld til sine tenarar.
5 Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.
Han grunnfeste jordi på stolparne hennar, ho skal ikkje verta rikka i all æva.
6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.
Djupe vatn lagde du yver henne som eit klæde, yver fjelli stod vatni.
7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.
For ditt trugsmål flydde dei, for ditt toremål skunda dei seg burt
8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.
- fjell steig, dalar sokk - til den staden som du hadde grunnfest for deim.
9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.
Ei grensa sette du, som dei ikkje skulde skrida yver, dei skal ikkje atter skulde leggja seg yver jordi.
10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;
Han sender uppkomor fram i dalarne, millom fjelli renn dei.
11 Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
Dei vatnar alle villdyr på marki, villasni sløkkjer torsten sin.
12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.
Yver deim bur himmelens fuglar, millom greinerne syng dei.
13 A ki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld.
Han vatnar fjelli frå sine høge salar, jordi vert metta av den frukt du skaper.
14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,
Gras let han gro for feet, og vokstrar til gagn for folk til å få brød fram or jordi,
15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét.
og vin som gled menneskjehjarta, til å lata andlitet skina av olje, og avla brød som styrkjer menneskjehjarta.
16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;
Herrens tre vert metta, Libanons cedrar som han hev sett,
17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.
der fuglane byggjer reir, storken som hev sitt hus i cypressarne.
18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.
Dei høge fjelli er for steinbukkarne, bergskortorne er til livd for fjell-grevlingarne.
19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.
Han gjorde månen til tidarmerke; soli kjenner si nedgangstid.
20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;
Du sender myrker, og det vert natt, då krek alle villdyr i skogen fram.
21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket.
Dei unge løvor burar etter ran, og dei krev si føda av Gud.
22 Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;
Soli gjeng upp, då dreg dei seg heim og legg seg inn i sine bol.
23 Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.
Menneskja gjeng ut til si gjerning, til sitt arbeid alt til kvelds.
24 Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
Kor mange dine gjerningar er, Herre! Du gjorde deim alle med visdom, jordi er full av det du hev skapt.
25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.
Sjå havet, det store og vide! Der krek det i uteljande mengd av dyr både små og store.
26 Amott gályák járnak s czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.
Der gjeng skipi, Livjatan som du hev laga til å leika seg der.
27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.
Alle ventar dei på deg, at du skal gjeva deim føda i si tid.
28 Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.
Du gjev deim, dei sankar, du let upp handi, dei vert metta med godt.
29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
Du løyner ditt andlit, dei vert forskræmde, du tek burt deira ande, dei døyr og dei vender attende til dusti si.
30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.
Du sender ut din ande, dei vert skapte, du nyar upp att skapnaden åt jordi.
31 Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben;
Herrens æra vare æveleg, Herren glede seg i sine gjerningar!
32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.
Han som skodar på jordi og ho skjelv, han som rører fjelli og dei ryk.
33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!
Eg vil syngja for Herren so lenge eg liver, eg vil lovsyngja min Gud so lenge eg er til.
34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;
Gjev min tale kunde tekkjast honom! Eg vil gleda meg i Herren.
35 Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!
Gjev syndarar måtte kverva burt frå jordi, og ugudlege ikkje lenger finnast! Lova Herren, mi sjæl! Halleluja, lova Herren.
