Zsoltárok 104
1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!
Anima mia, benedici l’Eterno! O Eterno, mio Dio, tu sei sommamente grande; sei vestito di splendore e di maestà.
2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;
Egli s’ammanta di luce come d’una veste; distende i cieli come un padiglione;
3 A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
egli costruisce le sue alte stanze nelle acque; fa delle nuvole il suo carro, s’avanza sulle ali del vento;
4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
fa dei venti i suoi messaggeri, delle fiamme di fuoco i suoi ministri.
5 Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.
Egli ha fondato la terra sulle sue basi; non sarà smossa mai in perpetuo.
6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.
Tu l’avevi coperta dell’abisso come d’una veste, le acque s’erano fermate sui monti.
7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.
Alla tua minaccia esse si ritirarono, alla voce del tuo tuono fuggirono spaventate.
8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.
Le montagne sorsero, le valli s’abbassarono nel luogo che tu avevi stabilito per loro.
9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.
Tu hai posto alle acque un limite che non trapasseranno; esse non torneranno a coprire la terra.
10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;
Egli manda fonti nelle valli, ed esse scorrono fra le montagne;
11 Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
abbeverano tutte le bestie della campagna, gli asini selvatici vi si dissetano.
12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.
Presso a quelle si riparano gli uccelli del cielo; di mezzo alle fronde fanno udir la loro voce.
13 A ki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld.
Egli adacqua i monti dall’alto delle sue stanze, la terra è saziata col frutto delle tue opere.
14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,
Egli fa germogliar l’erba per il bestiame e le piante per il servizio dell’uomo, facendo uscir dalla terra il nutrimento,
15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét.
e il vino che rallegra il cuor dell’uomo, e l’olio che gli fa risplender la faccia, e il pane che sostenta il cuore dei mortali.
16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;
Gli alberi dell’Eterno sono saziati, i cedri del Libano, ch’egli ha piantati.
17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.
Gli uccelli vi fanno i loro nidi; la cicogna fa dei cipressi la sua dimora;
18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.
le alte montagne son per i camosci, le rocce sono il rifugio de’ conigli.
19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.
Egli ha fatto la luna per le stagioni; il sole conosce il suo tramonto.
20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;
Tu mandi le tenebre e vien la notte, nella quale tutte le bestie delle foreste si mettono in moto.
21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket.
I leoncelli ruggono dietro la preda e chiedono il loro pasto a Dio.
22 Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;
Si leva il sole, esse si ritirano e vanno a giacere nei loro covi.
23 Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.
L’uomo esce all’opera sua e al suo lavoro fino alla sera.
24 Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
Quanto son numerose le tue opere, o Eterno! Tu le hai fatte tutte con sapienza; la terra è piena delle tue ricchezze.
25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.
Ecco il mare, grande ed ampio, dove si muovon creature senza numero, animali piccoli e grandi.
26 Amott gályák járnak s czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.
Là vogano le navi e quel leviatan che hai creato per scherzare in esso.
27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.
Tutti quanti sperano in te che tu dia loro il lor cibo a suo tempo.
28 Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.
Tu lo dài loro ed essi lo raccolgono; tu apri la mano ed essi son saziati di beni.
29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
Tu nascondi la tua faccia, essi sono smarriti; tu ritiri il loro fiato, ed essi muoiono e tornano nella loro polvere.
30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.
Tu mandi il tuo spirito, essi sono creati, e tu rinnovi la faccia della terra.
31 Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben;
Duri in perpetuo la gloria dell’Eterno, si rallegri l’Eterno nelle opere sue!
32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.
Egli riguarda la terra, ed essa trema; egli tocca i monti, ed essi fumano.
33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!
Io canterò all’Eterno finché io viva; salmeggerò al mio Dio finché io esista.
34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;
Possa la mia meditazione essergli gradita! Io mi rallegrerò nell’Eterno.
35 Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!
Spariscano i peccatori dalla terra, e gli empi non siano più! Anima mia, benedici l’Eterno. Alleluia.
