Zsoltárok 104
1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!
Lobe den HERRN, meine Seele! O HERR, mein Gott, wie bist du so groß! In Erhabenheit und Pracht bist du gekleidet,
2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;
du, der in Licht sich hüllt wie in ein Gewand, der den Himmel ausspannt wie ein Zeltdach,
3 A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
der die Balken seines Palastes im Wasser festlegt, der Wolken macht zu seinem Wagen, einherfährt auf den Flügeln des Windes;
4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
der Winde zu seinen Boten bestellt, zu seinen Dienern lohendes Feuer.
5 Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.
Er hat die Erde gegründet auf ihre Pfeiler, so daß sie in alle Ewigkeit nicht wankt.
6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.
Mit der Urflut gleich einem Kleide bedecktest du sie: bis über die Berge standen die Wasser;
7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.
doch vor deinem Schelten flohen sie, vor der Stimme deines Donners wichen sie angstvoll zurück.
8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.
Da stiegen die Berge empor, und die Täler senkten sich an den Ort, den du ihnen verordnet.
9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.
Eine Grenze hast du gesetzt, die sie nicht überschreiten: sie dürfen die Erde nicht nochmals bedecken.
10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;
Quellen läßt er den Bächen zugehn: zwischen den Bergen rieseln sie dahin;
11 Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
sie tränken alles Getier des Feldes, die Wildesel löschen ihren Durst;
12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.
an ihnen wohnen die Vögel des Himmels, lassen ihr Lied aus den Zweigen erschallen.
13 A ki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld.
Er tränkt die Berge aus seinem Himmelspalast: vom Segen deines Schaffens wird die Erde satt.
14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,
Gras läßt er sprossen für das Vieh und Pflanzen für den Bedarf der Menschen, um Brotkorn aus der Erde hervorgehn zu lassen und Wein, der des Menschen Herz erfreut;
15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét.
um jedes Antlitz erglänzen zu lassen vom Öl und durch Brot das Herz des Menschen zu stärken.
16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;
Es trinken sich satt die Bäume des HERRN, die Zedern des Libanons, die er gepflanzt,
17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.
woselbst die Vögel ihre Nester bauen, der Storch, der Zypressen zur Wohnung wählt.
18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.
Die hohen Berge gehören den Gemsen, die Felsen sind der Klippdachse Zuflucht.
19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.
Er hat den Mond gemacht zur Bestimmung der Zeiten, die Sonne, die ihren Niedergang kennt.
20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;
Läßt du Finsternis entstehn, so wird es Nacht, da regt sich alles Getier des Waldes:
21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket.
die jungen Löwen brüllen nach Raub, indem sie von Gott ihre Nahrung fordern.
22 Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;
Geht die Sonne auf, so ziehn sie sich zurück und kauern in ihren Höhlen;
23 Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.
dann geht der Mensch hinaus an seine Arbeit und an sein Tagwerk bis zum Abend.
24 Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
Wie sind deiner Werke so viele, o HERR! Du hast sie alle mit Weisheit geschaffen, voll ist die Erde von deinen Geschöpfen.
25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.
Da ist das Meer, so groß und weit nach allen Seiten: drin wimmelt es ohne Zahl von Tieren klein und groß.
26 Amott gályák járnak s czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.
Dort fahren die Schiffe einher; da ist der Walfisch, den du geschaffen, darin sich zu tummeln.
27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.
Sie alle schauen aus zu dir hin, daß du Speise ihnen gebest zu seiner Zeit;
28 Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.
gibst du sie ihnen, so lesen sie auf; tust deine Hand du auf, so werden sie satt des Guten;
29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
doch verbirgst du dein Angesicht, so befällt sie Schrecken; nimmst du weg ihren Odem, so sterben sie und kehren zurück zum Staub, woher sie gekommen.
30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.
Läßt du ausgehn deinen Odem, so werden sie geschaffen, und so erneust du das Antlitz der Erde.
31 Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben;
Ewig bleibe die Ehre des HERRN bestehn, es freue der HERR sich seiner Werke!
32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.
Blickt er die Erde an, so erbebt sie; rührt er die Berge an, so stehn sie in Rauch.
33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!
Singen will ich dem HERRN mein Leben lang, will spielen meinem Gott, solange ich bin.
34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;
Möge mein Sinnen ihm wohlgefällig sein: ich will meine Freude haben am HERRN!
35 Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!
Möchten die Sünder verschwinden vom Erdboden und die Gottlosen nicht mehr sein! – Lobe den HERRN, meine Seele! Halleluja!
