Zsoltárok 102
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
Ko e Lotu ʻae mamahi ʻi hono lōmekina, pea ne lilingi ʻene mamahi ʻi he ʻao ʻo Sihova. ʻE Sihova, fanongo ki heʻeku lotu, pea tuku ke aʻu atu ʻeku tangi kiate koe.
2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
ʻOua naʻa ke fufū ho fofonga ʻiate au ʻi he ʻaho ʻoku ou mamahi ai; fakatokangaʻi ho fofonga kiate au: ʻi he ʻaho ʻoku ou ui ai ke vave hoʻo talia au.
3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
He kuo fakaʻosi hoku ngaahi ʻaho ʻo hangē ko e kohu, pea kuo vela hoku ngaahi hui ʻo hangē ko e veʻe tofunanga.
4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Kuo taaʻi hoku loto, pea kuo mae ʻo hangē ko e mohuku; ko ia kuo ngalo ai ʻiate au ke kai ʻeku mā.
5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
Koeʻuhi ko e leʻo ʻo ʻeku toʻe, ko ia ʻoku piki ai hoku ngaahi hui ki hoku kili.
6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
ʻOku ou tatau mo e pelikani ʻoe toafa: ʻoku ou hangē ko e lulu ʻoe potu lala.
7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
ʻOku ou leʻo, pea u tatau mo e kihiʻi manupuna ʻoku tokotaha pē ʻi he tuʻahivi ʻoe fale.
8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
ʻOku manuki kiate au ʻa hoku ngaahi fili ʻi he ʻaho kotoa pē; pea ko kinautolu ʻoku mata lili kiate au kuo nau fuakava ke angatuʻu kiate au.
9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
He kuo u kai ʻae efuefu ʻo hangē ko e mā, mo huʻi ʻaki hoku inu ʻae loʻimata,
10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
Koeʻuhi ko ho tuputāmaki mo ho houhau: he kuo ke hiki hake au, pea lī au ki lalo.
11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
ʻOku tatau hoku ngaahi ʻaho mo e ʻata ʻoku mole atu; pea kuo u mae ʻo hangē ko e mohuku.
12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
Ka ko koe, ʻE Sihova, te ke tolonga ʻo taʻengata; mo hoʻo fakaʻilonga ki he ngaahi toʻutangata kotoa pē.
13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
Te ke tuʻu hake, mo ke ʻaloʻofa ki Saione: he ko e ʻaho ke tokoni ia, ʻio, ko e ʻaho kuo tuʻutuʻuni kuo hoko mai.
14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
He ʻoku fiemālie ʻa hoʻo kau tamaioʻeiki ʻi hono ngaahi maka, pea ʻoku nau ʻofa ki hono efu ʻoʻona.
15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
Ko ia ʻe manavahē ai ʻae hiteni ki he huafa ʻo Sihova, pea ko e ngaahi tuʻi kotoa pē ʻo māmani ki ho nāunau.
16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
ʻOka toe langa hake ʻe Sihova ʻa Saione, ʻe fakahā ia ʻi hono nāunau.
17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
Te ne tokanga ki he lotu ʻae masiva, pea ʻe ʻikai manukiʻi ʻenau hū.
18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
ʻE tohi eni maʻae toʻutangata ʻe haʻu: pea ko e kakai ʻe fakatupu te nau fakamālō kia Sihova.
19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
He kuo ʻafio hifo ia mei he māʻolunga ʻo hono faletapu; naʻe ʻafio ʻa Sihova mei he langi ki māmani;
20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
Ke ne fanongo ki he toʻe ʻoe pōpula; ke vete ʻakinautolu kuo tuʻutuʻuni ke mate;
21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
Ke fakahā ʻae huafa ʻo Sihova ʻi Saione, mo ʻene fakamālō ʻi Selūsalema;
22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
ʻOka fakataha ʻae kakai, pea mo e ngaahi puleʻanga, ke tauhi ʻa Sihova.
23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
Naʻa ne fakavaivaiʻi hoku mālohi ʻi he hala; naʻa ne fakanounou hoku ngaahi ʻaho.
24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
Naʻaku pehē, ʻE hoku ʻOtua, ʻoua naʻa ʻave au ʻi he lotolotonga ʻo hoku ngaahi ʻaho: ko ho ngaahi taʻu ʻoku tolonga ki he toʻutangata kotoa pē.
25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
Naʻa ke ʻai ʻi he kamataʻanga ʻae tuʻunga ʻo māmani; pea koe ngaahi langi koe ngaue ia ʻa ho nima.
26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
ʻE ʻauha ia, ka ʻe pehē ai pe ʻa koe, ʻio, ʻe fakaʻaʻau kotoa pē ia ke motuʻa ʻo hangē ko e kofu; pea hangē ko e pulupulu te ke fatufatu ia, pea ʻe fakakehe ia:
27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
Ka ʻe pehē ai pe ʻa koe, pea ʻe ʻikai hano ngataʻanga ʻo ho ngaahi taʻu.
28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
ʻE tolonga ʻae fānau ʻa hoʻo kau tamaioʻeiki, pea ʻe fokotuʻumaʻu honau hako ʻi ho ʻao.
