Zsoltárok 102
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
Oratio pauperis, cum anxius fuerit, et in conspectu Domini effuderit precem suam. [Domine, exaudi orationem meam, et clamor meus ad te veniat.
2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Non avertas faciem tuam a me: in quacumque die tribulor, inclina ad me aurem tuam; in quacumque die invocavero te, velociter exaudi me.
3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
Quia defecerunt sicut fumus dies mei, et ossa mea sicut cremium aruerunt.
4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Percussus sum ut fœnum, et aruit cor meum, quia oblitus sum comedere panem meum.
5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
A voce gemitus mei adhæsit os meum carni meæ.
6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
Similis factus sum pellicano solitudinis; factus sum sicut nycticorax in domicilio.
7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
Vigilavi, et factus sum sicut passer solitarius in tecto.
8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
Tota die exprobrabant mihi inimici mei, et qui laudabant me adversum me jurabant:
9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
quia cinerem tamquam panem manducabam, et potum meum cum fletu miscebam,
10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
a facie iræ et indignationis tuæ: quia elevans allisisti me.
11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
Dies mei sicut umbra declinaverunt, et ego sicut fœnum arui.
12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
Tu autem, Domine, in æternum permanes, et memoriale tuum in generationem et generationem.
13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
Tu exsurgens misereberis Sion, quia tempus miserendi ejus, quia venit tempus:
14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
quoniam placuerunt servis tuis lapides ejus, et terræ ejus miserebuntur.
15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
Et timebunt gentes nomen tuum, Domine, et omnes reges terræ gloriam tuam:
16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
quia ædificavit Dominus Sion, et videbitur in gloria sua.
17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
Respexit in orationem humilium et non sprevit precem eorum.
18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
Scribantur hæc in generatione altera, et populus qui creabitur laudabit Dominum.
19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
Quia prospexit de excelso sancto suo; Dominus de cælo in terram aspexit:
20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
ut audiret gemitus compeditorum; ut solveret filios interemptorum:
21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
ut annuntient in Sion nomen Domini, et laudem ejus in Jerusalem:
22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
in conveniendo populos in unum, et reges, ut serviant Domino.
23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
Respondit ei in via virtutis suæ: Paucitatem dierum meorum nuntia mihi:
24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
ne revoces me in dimidio dierum meorum, in generationem et generationem anni tui.
25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
Initio tu, Domine, terram fundasti, et opera manuum tuarum sunt cæli.
26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
Ipsi peribunt, tu autem permanes; et omnes sicut vestimentum veterascent. Et sicut opertorium mutabis eos, et mutabuntur;
27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
tu autem idem ipse es, et anni tui non deficient.
28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
Filii servorum tuorum habitabunt, et semen eorum in sæculum dirigetur.]
