Zsoltárok 102
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
Imádság, egy szegény számára, midőn ellankad és az Örökkévaló előtt kiönti panaszát. Örökkévaló, halljad imámat, s fohászkodásom jusson hozzád!
2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Ne rejtsd el arczodat tőlem szorultságom napján; hajlítsd hozzám füledet, amely napon felkiáltok, gyorsan hallgass meg!
3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
Mert füstben enyésztek el napjaim, és csontjaim átizzottak mint égéstől.
4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Megveretett, mint a fű, úgy hogy elszáradt a szívem; bizony, elfeledtem megenni kenyeremet.
5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
Nyögésem hangjától odatapadt csontom húsomhoz.
6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
Hasonlítok a puszta pelikánjához, olyan lettem, mint kuvik a romokban.
7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
Virrasztottam s olyan lettem, mint magános madár a háztetőn.
8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
Egész nap gyaláztak ellenségeim; az ellenem tombolók reám esküdtek.
9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
Mert hamut kenyér gyanánt ettem, s italomat sírással elegyítettem:
10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
indulatod és haragod miatt, mert felkaptál és elhajítottál.
11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
Napjaim akár a megnyúlt árnyék, és én elszáradok, mint a fű,
12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
De te, Örökkévaló, örökké trónolsz, s neved nemzedékig meg nemzedékig tart.
13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
Te majd felkelsz, irgalmazol Cziónnak, mert ideje, hogy kegyelmezz neki, mert eljött a határidő;
14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
mert szolgáid kedvelik a köveit és porát kegyelik.
15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
S majd félik a nemzetek az Örökkévaló nevét, s mind a föld királyai dicsőségedet;
16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
mert megépítette az Örökkévaló Cziónt, megjelent az ő dicsőségében.
17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
Odafordult a hontalanok imájához, s nem vetette meg imádságukat.
18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
Fölíratik ez az utóbbi nemzedék számára, s a megteremtendő nép majd dícséri Jáht:
19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
hogy letekintett szent magasságából, az Örökkévaló az égből a földre nézett,
20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
hogy meghallgassa a fogolynak jajgatását, hogy megoldozza a halál fiait;
21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
hogy hirdessék Cziónban az Örökkévaló nevét és dícséretét Jeruzsálemben,
22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
mikor népek gyűlnek együvé és királyságok, hogy szolgálják az Örökkévalót.
23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
Megsanyargatta az úton erőmet, megrövidítette napjaimat.
24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
Azt mondom: Istenem, el ne ragadj napjaim felében, nemzedéken meg nemzedékeken át a te éveid!
25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
Hajdanában alapítottad a földet s kezeid műve az ég;
26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
ők elvesznek, de te megállasz, s mindannyian mint a ruha elkopnak: mint az öltözetet váltod őket, s ők elváltoznak.
27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
De te ugyanaz vagy, és éveidnek nincsen vége.
28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
Szolgáid fiai lakni fognak s magzatjuk megszilárdul előtted.
