< Zsoltárok 102 >
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
Gebet für einen Elenden, wenn er verzagt vor dem Herrn seine Klage ausschüttet. Herr! Höre mein Gebet, und laß mein Rufen zu Dir kommen!
2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Verbirg Dein Antlitz nicht vor mir! Neig her zu mir Dein Ohr an meinem Trübsalstage! Erhöre schnell mich, wenn ich rufe!
3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
Denn meine Tage schwinden hin wie Rauch; dem Feuer gleich ist mein Gebein verbrannt.
4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Mein Herz ist dürr, versengt wie Gras; mein täglich Brot vergesse ich zu essen.
5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
Vor meinem lauten Seufzen klebt mein Gebein im Leib zusammen.
6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
Dem Pelikan der Wüste gleiche ich, und Eulen in Ruinen bin ich gleich geworden.
7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
Beim Wachen bin ich wie ein Vöglein, das einsam auf dem Dache weilt.
8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
Mich höhnen täglich meine Feinde, und die mich reizen, nehmen mich zum Fluchen.
9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
Denn Asche esse ich wie Brot und mische meinen Trank mit Tränen
10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
vor Deinem Zorne, Deinem Grimm, wenn Du mich aufhebst und zu Boden wirfst.
11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
Dem langen Schatten gleichen meine Tage; wie Gras verdorre ich.
12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
Doch Du, Herr, thronest ewiglich; Dein Name dauert für und für.
13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
Du solltest Dich erheben, Dich Sions wieder zu erbarmen. Ihm Gnade zu erweisen, ist es Zeit; denn die bestimmte Frist ist da.
14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
So gerne haben Deine Knechte seine Steine und hängen selbst an seinem Schutt in Liebe.
15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
Die Heiden fürchten dann des Herrn Namen und alle Könige der Erde Deine Herrlichkeit. -
16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
Erbaut dem Herrn von neuem Sion und zeigt er sich in seinem Herrschertum,
17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
und achtet auf der Nackten Flehen, verschmäht er nimmer ihr Gebet,
18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
dann schreibe man dies für die Nachwelt auf, damit ein neugeschaffen Volk den Herrn lobpreise!
19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
Von seiner heiligen Höhe schaue er herab; der Herr vom Himmel auf die Erde blicke,
20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
um der Gefangenen Gestöhn zu hören, des Todes Kinder zu befreien!
21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
Dann künden sie des Herren Ruhm in Sion und zu Jerusalem sein Lob,
22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
wenn sich die Völker allzumal versammeln und Königreiche, um dem Herrn zu dienen. -
23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
Ermattet bin ich auf dem Weg; verkürzt sind meine Tage.
24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
Drum flehe ich: "Mein Gott! Nimm mich nicht weg in meiner Tage Hälfte! Du, dessen Jahre Ewigkeiten währen."
25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
Die Erde, die Du einst gegründet, der Himmel, Deiner Hände Werk,
26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
sie schwinden hin, Du aber bleibst. Sie all veralten wie ein Kleid; Du wechselst sie wie ein Gewand. Und wechseln sie,
27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
so bleibst Du doch derselbe, und Deine Jahre enden nicht.
28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
So mögen auch die Kinder Deiner Knechte bleiben, ihr Stamm, solang Du selber bist!