Zsoltárok 102
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
A Prayer of the afflicted when he is feeble, and before Jehovah poureth out his plaint. O Jehovah, hear my prayer, yea, my cry to Thee cometh.
2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Hide not Thou Thy face from me, In a day of mine adversity, Incline unto me Thine ear, In the day I call, haste, answer me.
3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
For consumed in smoke have been my days, And my bones as a fire-brand have burned.
4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Smitten as the herb, and withered, is my heart, For I have forgotten to eat my bread.
5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
From the voice of my sighing Hath my bone cleaved to my flesh.
6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
I have been like to a pelican of the wilderness, I have been as an owl of the dry places.
7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
I have watched, and I am As a bird alone on the roof.
8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
All the day mine enemies reproached me, Those mad at me have sworn against me.
9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
Because ashes as bread I have eaten, And my drink with weeping have mingled,
10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
From Thine indignation and Thy wrath, For Thou hast lifted me up, And dost cast me down.
11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
My days as a shadow [are] stretched out, And I — as the herb I am withered.
12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
And Thou, O Jehovah, to the age abidest, And Thy memorial to all generations.
13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
Thou — Thou risest — Thou pitiest Zion, For the time to favour her, For the appointed time hath come.
14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
For Thy servants have been pleased with her stones, And her dust they favour.
15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
And nations fear the name of Jehovah, And all kings of the earth Thine honour,
16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
For Jehovah hath builded Zion, He hath been seen in His honour,
17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
He turned unto the prayer of the destitute, And He hath not despised their prayer.
18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
This is written for a later generation, And the people created do praise Jah.
19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
For He hath looked From the high place of His sanctuary. Jehovah from heaven unto earth looked attentively,
20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
To hear the groan of the prisoner, To loose sons of death,
21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
To declare in Zion the name of Jehovah, And His praise in Jerusalem,
22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
In the peoples being gathered together, And the kingdoms — to serve Jehovah.
23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
He hath humbled in the way my power, He hath shortened my days.
24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
I say, 'My God, take me not up in the midst of my days,' Through all generations [are] Thine years.
25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
Beforetime the earth Thou didst found, And the work of Thy hands [are] the heavens.
26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
They — They perish, and Thou remainest, And all of them as a garment become old, As clothing Thou changest them, And they are changed.
27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
And Thou [art] the same, and Thine years are not finished.
28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
The sons of Thy servants do continue, And their seed before Thee is established!
