Zsoltárok 102
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
A Prayer for the Humbled One when he is about to faint, and, before Yahweh, poureth out his grief. O Yahweh, hear thou my prayer, and let, my cry for help, unto thee, enter in.
2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Do not hide thy face from me, In the day when I am in distress, —Bend down unto me thine ear, In the day when I call, speedily answer me.
3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
For, consumed in smoke, are my days, And, my bones, like a burning mass, are scorched through;
4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Smitten like herbage, so is my heart dried up, For I have forgotten to eat my food.
5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
At the noise of my groaning, my bone, hath cleaved, to my flesh:
6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
I am like the pelican of the desert, I have become as an owl among ruins.
7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
I have watched and am become, Like a bird sitting alone upon a housetop.
8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
All the day, have mine enemies, reproached me, And, they who are mad against me, by me, have sworn.
9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
For, ashes—like bread, have I eaten, And, my drink—with my tears, have I mingled;
10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
Because of thine indignation and thy wrath, For thou hast lifted me up, and cast me down.
11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
My days, are like a shadow extended, And, I, as green herbage, do wither.
12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
But, thou, O Yahweh, age-abidingly wilt remain, And the memorial of thee, to generation after generation.
13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
Thou, wilt arise, wilt have compassion upon Zion, Surely it is time to favour her, Surely the time appointed, hath come;
14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
Seeing that thy servants, take pleasure, in her stones, And, her dust, they favour:
15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
That the nations may revere thy Name, O Yahweh, And all the kings of the earth, thy glory.
16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
When Yahweh, hath built up, Zion, Hath appeared in his glory;
17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
Hath turned towards the prayer of the destitute, And not despised their prayer,
18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
This, shall be written, for a later generation, And, a people to be created, will give praise unto Yah: —
19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
That he looked down, out of his holy height, Yahweh, from the heavens unto the earth, directed his gaze; —
20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
To hear the groaning of the prisoner, To set free, them who were appointed to death.
21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
To the end the Name of Yahweh, might be celebrated in Zion, And his praise in Jerusalem:
22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
When the peoples, gather themselves together, And the kingdoms, to serve Yahweh.
23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
He hath prostrated, in the way, my strength, —He hath shortened my days.
24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
I said, O my GOD, do not remove me in the midst of my days, Throughout the generation of generations, are thy years;
25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
Of old—the earth, thou didst found, And, the work of thy hands, are the heavens;
26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
They, shall perish, But, thou, wilt abide; And, they all, like a garment, shall fall in pieces, As a vesture, wilt thou change them and they shall vanish;
27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
But, thou, art, the same, —And, thy years, shall have no end:
28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
The children of thy servants, shall continue, —And, their seed, before thee, be established.
