Zsoltárok 102
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
(Bøn af en elendig, når hans Kraft svigter, og han udøser sin Klage for HERREN.) HERRE, lyt til min bøn, lad mit råb komme til dig,
2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
skjul dog ikke dit Åsyn for mig; den Dag jeg stedes i Nød, bøj da dit Øre til mig; når jeg kalder, så skynd dig og svar mig!
3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
Thi mine Dage svinder som Røg, mine Ledemod brænder som Ild;
4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
mit Hjerte er svedet og - visnet som Græs, thi jeg glemmer at spise mit Brød.
5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
Under min Stønnen klæber mine Ben til Huden;
6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
jeg ligner Ørkenens Pelikan, er blevet som Uglen på øde Steder;
7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
om Natten ligger jeg vågen og jamrer så ensom som Fugl på Taget;
8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
mine Fjender håner mig hele Dagen; de der spotter mig, sværger ved mig.
9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
Thi Støv er mit daglige Brød, jeg blander min Drik med Tårer
10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
over din Harme og Vrede, fordi du tog mig og slængte mig bort;
11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
mine Dage hælder som Skyggen, som Græsset visner jeg hen.
12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
Men du troner evindelig, HERRE, du ihukommes fra Slægt til Slægt;
13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
du vil rejse dig og forbarme dig over Zion, når Nådens Tid, når Timen er inde;
14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
thi dine Tjenere elsker dets Sten og ynkes over dets Grushobe.
15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
Og HERRENs Navn skal Folkene frygte, din Herlighed alle Jordens Konger;
16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
thi HERREN opbygger Zion, han lader sig se i sin Herlighed;
17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
han vender sig til de hjælpeløses Bøn, lader ej deres Bøn uænset.
18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
For Efterslægten skal det optegnes, af Folk, der skal fødes, skal prise HERREN;
19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
thi han ser ned fra sin hellige Højsal, HERREN skuer ned fra Himmel til Jord
20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
for at høre de fangnes Stønnen og give de dødsdømte Frihed,
21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
at HERRENs Navn kan forkyndes i Zion, hans - Pris i Jerusalem,
22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
når Folkeslag og Riger til Hobe samles for at tjene HERREN.
23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
Han lammed min Kraft på Vejen, forkorted mit Liv.
24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
Jeg siger: Min Gud, tag mig ikke bort i Dagenes Hælvt! Dine År er fra Slægt til Slægt.
25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
Du grundfæsted fordum Jorden, Himlene er dine Hænders Værk;
26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
de falder, men du består, alle slides de op som en Klædning;
27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
som Klæder skifter du dem; de skiftes, men du er den samme, og dine År får aldrig Ende!
28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
Dine Tjeneres Børn fæster Bo, deres Sæd skal bestå for dit Åsyn.
