Zsoltárok 102
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
En elendigs Bøn, naar han forsmægter og udøser sin Klage for Herrens Ansigt.
2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Herre! hør min Bøn og lad mit Raab komme til dig.
3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
Skjul ikke dit Ansigt for mig paa den Dag, jeg er i Angest; bøj dit Øre til mig; paa den Dag jeg paakalder, skynd dig og bønhør mig!
4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Thi mine Dage ere gaaede op i Røg, og mine Ben ere brændte som et Brandsted.
5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
Mit Hjerte er rammet og tørret som en Urt; thi jeg har glemt at æde mit Brød.
6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
Formedelst mine Klageraab hænge mine Ben ved mit Kød.
7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
Jeg er bleven lig en Rørdrum i Ørken; jeg er bleven som en Ugle i det øde.
8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
Jeg vaager og er bleven som en enlig Spurv paa Taget.
9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
Mine Fjender have haanet mig den ganske Dag, de, som rase imod mig, sværge ved mig.
10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
Thi jeg har tæret Aske som Brød og blandet min Drik med Graad
11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
for din Vredens og din Fortørnelses Skyld; thi du løftede mig op og kastede mig bort.
12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
Mine Dage are som en Skygge, der hælder, og jeg tørres som en Urt.
13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
Men du, Herre! bliver evindelig, og din Ihukommelse fra Slægt til Slægt.
14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
Du vil gøre dig rede, du vil forbarme dig over Zion; thi det er paa Tide, at du er den naadig; thi den bestemte Tid er kommen.
15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
Thi dine Tjenere hænge med Behag ved dens Stene, og de have Medynk med dens Støv.
16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
Og Hedningerne skulle frygte Herrens Navn, og alle Kongerne paa Jorden din Ære;
17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
thi Herren har bygget Zion og har ladet sig se i sin Herlighed.
18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
Han har vendt sit Ansigt til den enliges Bøn og ikke foragtet deres Bøn.
19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
Dette skal skrives for den kommende Slægt; og det Folk, som skabes, skal love Herren.
20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
Thi han saa ned fra sin Helligdoms Højsæde; Herren saa fra Himmelen til Jorden
21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
for at høre den bundnes Jamren, for at løse Dødsens Børn,
22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
for at de kunde forkynde Herrens Navn i Zion og hans Pris i Jerusalem,
23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
naar Folkene samles til Hobe og Rigerne til at tjene Herren.
24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
Han har ydmyget min Kraft paa Vejen, han har forkortet mine Dage.
25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
Jeg siger: Min Gud! tag mig ikke bort midt i mine Dage, dine Aar vare fra Slægt til Slægt.
26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
Du grundfæstede fordum Jorden, og Himlene er dine Hænders Gerning.
27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
De skulle forgaa; men du bestaar; og de skulle alle blive gamle som et Klædebon; du skal omskifte dem som en Klædning, og de omskiftes.
28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
Men du er den samme, og dine Aar faa ingen Ende. Dine Tjeneres Børn skulle fæste Bo, og deres Sæd skal stadfæstes for dit Ansigt.
