Zsoltárok 102
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
Modlitba chudého, když sevřín jsa, před Hospodinem vylévá žádosti své. Hospodine, slyš modlitbu mou, a volání mé přijdiž k tobě.
2 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Neskrývej tváři své přede mnou, v den ssoužení mého nakloň ke mně ucha svého; když k tobě volám, rychle vyslyš mne.
3 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
Nebo mizejí jako dým dnové moji, a kosti mé jako ohniště vypáleny jsou.
4 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Poraženo jest jako bylina, a usvadlo srdce mé, tak že jsem chleba svého jísti zapomenul.
5 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
Od hlasu lkání mého přilnuly kosti mé k kůži mé.
6 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
Podobný jsem učiněn pelikánu na poušti, jsem jako výr na pustinách.
7 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
Bdím, a jsem jako vrabec osamělý na střeše.
8 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
Každý den utrhají mi nepřátelé moji, a posměvači moji proklínají mnou.
9 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
Nebo jídám popel jako chléb, a k nápoji svému slz přiměšuji,
10 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
Pro rozhněvání tvé a zažžený hněv tvůj; nebo zdvihna mne, hodils mnou.
11 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
Dnové moji jsou jako stín nachýlený, a já jako tráva usvadl jsem.
12 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
Ale ty, Hospodine, na věky zůstáváš, a památka tvá od národu až do pronárodu.
13 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
Ty povstana, smiluješ se nad Sionem, nebo čas jest učiniti milost jemu, a čas uložený přišel.
14 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
Nebo líbost mají služebníci tvoji v kamení jeho, a nad prachem jeho slitují se,
15 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
Aby se báli pohané jména Hospodinova, a všickni králové země slávy tvé,
16 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
Když by Hospodin vzdělal Sion, a ukázal se v slávě své,
17 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
Když by popatřil k modlitbě poníženého lidu, nepohrdaje modlitbou jejich.
18 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
Budeť to zapsáno pro budoucí potomky, a lid, kterýž má stvořen býti, chváliti bude Hospodina,
19 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
Že shlédl s výsosti svatosti své. Hospodin s nebe na zemi že popatřil,
20 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
Aby vyslyšel vzdychání vězňů, a rozvázal ty, kteříž již k smrti oddání byli,
21 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
Aby vypravovali na Sionu jméno Hospodinovo, a chválu jeho v Jeruzalémě,
22 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
Když se spolu shromáždí národové a království, aby sloužili Hospodinu.
23 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
Ztrápilť jest na cestě sílu mou, ukrátil dnů mých,
24 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
Až jsem řekl: Můj Bože, nebeř mne u prostřed dnů mých; od národu zajisté až do pronárodu jsou léta tvá,
25 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
I prvé nežlis založil zemi, a dílo rukou svých, nebesa.
26 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
Onať pominou, ty pak zůstáváš; všecky ty věci jako roucho zvetšejí, jako oděv změníš je, a změněny budou.
27 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
Ty pak jsi tentýž, a léta tvá nikdy nepřestanou.
28 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
Synové služebníků tvých bydliti budou, a símě jejich zmocní se před tebou.
