Zsoltárok 10

1 Uram, miért állasz távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején?

2 A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.

3 Mert dicsekszik a gonosz az ő lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.

4 A gonosz az ő haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.

5 Szerencsések az ő útai minden időben; messze vannak tőle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.

6 Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem esem bajba.

7 Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.

8 Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.

9 Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.

10 Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak.

11 Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!

12 Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekről!

13 Miért szidja Istent a gonosz? Miért mondja szívében: Nem keresed rajta.

14 Te látod ezt, mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.

15 Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az ő gonoszságát, míg már nem találsz.

16 Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az ő földjéről.

17 A szegények kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívöket, füleiddel figyelmezel,

18 Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földből való ember.