< Lukács 21 >

1 És mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hányják az ő ajándékaikat a perselybe.
Amikor feltekintett, látta, hogy a gazdagok hogyan dobálják ajándékaikat a perselybe.
2 Láta pedig egy szegény özvegy asszonyt is, hogy abba két fillért vete.
Látott egy szegény özvegyasszonyt is, hogy két fillért dobott abba,
3 És monda: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete:
és így szólt: „Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy mindenkinél többet adott.
4 Mert mind ezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, a mije volt, oda veté.
Mert azok mind a fölöslegükből adtak Istennek ajándékot, ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, odaadta.“
5 És mikor némelyek mondának a templom felől, hogy szép kövekkel és ajándékokkal van felékesítve, monda:
Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az szép kövekkel és ajándékokkal van felékesítve, ő így szólt:
6 Ezekből, a miket láttok, jőnek napok, melyekben kő kövön nem marad, mely le nem romboltatnék.
„Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket láttok, nem marad kő kövön, amelyet le nem rombolnának.“
7 Megkérdék pedig őt, mondván: Mester, mikor lesznek azért ezek? és mi lesz a jel, mikor mind ezek meglesznek?
Ekkor ezt kérdezték tőle: „Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez beteljesül?“
8 Ő pedig monda: Meglássátok, hogy el ne hitessenek benneteket: mert sokan jőnek el az én nevemben, kik ezt mondják: Én vagyok; és: Az idő elközelgett; ne menjetek azért utánok.
Ő pedig ezt mondta: „Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket, mert sokan jönnek az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok! – meg azt: Az idő elközelgett! De ti ne menjetek utánuk.
9 És mikor hallotok háborúkról és zendülésekről, meg ne félemljetek; mert ezeknek meg kell lenni előbb, de nem jő mindjárt a vég.
Amikor hallotok háborúkról és lázadásokról, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég.“
10 Akkor monda nékik: Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen;
Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad,
11 És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből.
és mindenfelé nagy földindulások, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és nagy jelek tűnnek föl az égen.
12 De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért.
De mindezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket. Átadnak titeket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért.
13 De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok.
De ez alkalom lesz nektek a bizonyságtételre.
14 Tökéljétek el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre:
Határozzátok el azért szívetekben, hogy nem gondoltok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre,
15 Mert én adok néktek szájat és bölcseséget, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, a kik magokat ellenetekbe vetik.
mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem.
16 Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek némelyeket ti közületek.
Elárulnak titeket szülők és testvérek, rokonok és barátok is, és némelyeket megölnek közületek,
17 És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért.
és gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért,
18 De fejeteknek egy hajszála sem vész el.
de fejetek hajszála sem vész el.
19 A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket.
Béketűrésetek által nyeritek meg lelketeket.
20 Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása.
Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg keríti be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített pusztulása.
21 Akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; és a kik annak közepette, menjenek ki abból; és a kik a mezőben, ne menjenek be abba.
Akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre, és akik a városban vannak, költözzenek ki onnan, és akik a mezőn vannak, ne menjenek be oda.
22 Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, a mik megírattak.
Ezek ugyanis az ítéletnek napjai, hogy beteljesedjenek mindazok, amelyek meg vannak írva.
23 Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokban a napokban; mert nagy szükség lesz e földön, és harag e népen.
Jaj azokban a napokban a terhes és szoptatós asszonyoknak, mert nagy nyomorúság lesz a földön, és harag e népre.
24 És elhullanak fegyvernek éle által, és fogva vitetnek minden pogányok közé; és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen betelik a pogányok ideje.
Elhullnak a kard élétől, és foglyul vitetnek minden pogány nép közé, és Jeruzsálemet pogányok tapossák, míg be nem teljesedik a pogányok ideje.
25 És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog,
„És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban, a földön népek rettegnek tanácstalanul a tenger zúgása és forrongása miatt,
26 Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.
és az emberek megdermednek a félelem és annak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek, mert az egek erői megrendülnek.
27 És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.
Akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben hatalommal és nagy dicsőséggel.
28 Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.
Amikor pedig ezek elkezdődnek, nézzetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik megváltásotok.“
29 Monda pedig nékik egy példázatot: Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat:
Mondott nekik egy példázatot is: „Tekintsétek meg a fügefát és minden fát.
30 Mikor immár hajtanak, és ezt látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár.
Amikor már hajtanak, és ezt látjátok, ti magatok is tudjátok, hogy közel van már a nyár.
31 Ezenképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.
Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van Isten országa.
32 Bizony mondom néktek, hogy e nemzetség el nem múlik, mígnem mind ezek meglesznek.
Bizony mondom néktek: nem múlik el ez a nemzedék, míg mindez meg nem lesz.
33 Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.
Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim nem múlnak el.
34 De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jőjjön az a nap:
Vigyázzatok magatokra, hogy szívetek el ne nehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és váratlanul ne lepjen meg titeket az a nap.
35 Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.
Mert mint valami csapda, úgy lep meg mindenkit, akik e föld színén laknak.
36 Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!
Vigyázzatok azért mindenkor, és kérjétek, hogy kimenekülhessetek mindabból, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az Emberfia előtt.“
37 Tanít vala pedig naponta a templomban; éjszakára pedig kimenvén, a hegyen vala, mely Olajfák hegyének neveztetik.
Napközben a templomban tanított, éjszakánként pedig kiment az Olajfák hegyére.
38 És kora reggel hozzá megy vala az egész nép, hogy őt hallgassa a templomban.
És kora reggel az egész nép hozzáment, hogy őt hallgassa a templomban.

< Lukács 21 >