Jónás 4
1 És igen rossznak látszék ez Jónás előtt, és megharaguvék.
Ka naʻe mamahi ʻaupito ai ʻa Siona, pea lahi ʻaupito ʻa ʻene ʻita.
2 Könyörge azért az Úrhoz, és mondá: Kérlek, Uram! Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó.
Pea naʻa ne lotu kia Sihova, ʻo ne pehē, “ʻE Sihova ʻoku ou kole kiate koe, ʻikai naʻaku pehē, ʻe pehē pe, ʻi heʻeku kei ʻi hoku fonua? Ko ia ia naʻaku hola leva ai ki Tasisi; he naʻaku ʻilo ko e ʻOtua angaʻofa koe, pea faʻa ʻaloʻofa, ʻo tuai ki he houhau, pea angalelei ʻaupito, mo ke faʻa liliu mei he kovi.
3 Most azért Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!
Ko ia ko eni, ʻe Sihova ʻoku ou kole kiate koe toʻo ʻa ʻeku moʻui meiate au, he ʻoku lelei lahi kiate au ke u mate ʻi heʻeku moʻui.”
4 Az Úr pedig mondá: Avagy méltán haragszol-é?
Pea naʻe toki folofola ʻa Sihova, “ʻOku lelei koā ʻa hoʻo ʻita?”
5 Majd kiméne Jónás a városból, és üle a város keleti része felől, és csinála ott magának hajlékot, és üle az alatt az árnyékban, a míg megláthatná, mi lészen a városból?
Ko ia naʻe mahuʻi atu ʻa Siona mei he kolo, pea ne nofo ki he potu fakahahake ʻoe kolo, pea naʻa ne ngaohi ʻi ai! ʻae fale louʻakau, pea ne nofo ia ʻi lalo ʻi hono malumalu, ko ʻene tatali kaeʻoua ke ne mamata pe ko e hā ʻe hoko ki he kolo.
6 Az Úr Isten pedig egy tököt rendele, és felnöve az Jónás fölé, hogy árnyékot tartson feje fölött és megoltalmazza őt a hévség bántásától. És nagy örömmel örvendezék Jónás a tök miatt.
Pea naʻe teuteu ʻe Sihova ko e ʻOtua, ʻae ʻakau, mo ne ngaohi ia ke tupu hake ʻo fakamalumalu ʻa Siona, koeʻuhi ke malu ai hono ʻulu, ke ʻoua naʻa ne mamahi. Ko ia naʻe fiefia ʻaupito ʻa Siona koeʻuhi ko e ʻakau.
7 De másnapra férget rendele az Isten hajnal-költekor, és megszúrá az a tököt, és elszárada.
Ka ʻi he hoko ki he pongipongi ʻoe ʻaho ʻe taha, naʻe teuteu ʻe he ʻOtua ʻae kelemutu, pea ne maumauʻi ʻae ʻakau, pea mae ai ia.
8 És lőn napköltekor, hogy tikkasztó keleti szelet rendele Isten, és a nap rátűzött a Jónás fejére, és ő elbágyada. Kiváná azért magának a halált, és monda: Jobb halnom, mint élnem!
Pea naʻe hoko ʻo pehē, ʻi heʻene hopo hake ʻae laʻā, naʻe teuteu ʻe he ʻOtua ʻae matangi vela mei he potu hahake; pea ne vela hifo ʻae laʻā ki he ʻulu ʻo Siona, ko ia ne pongia ai ia, pea naʻa ne holi ʻi hono loto ke ne mate, ʻo ne pehē, “ʻOku lelei hake ʻeku mate ʻi heʻeku moʻui.”
9 És monda az Isten Jónásnak: Avagy méltán haragszol-é a tök miatt? És monda: Méltán haragszom, mind halálig!
Pea naʻe pehē ʻe he ʻOtua kia Siona, “ʻOku lelei koā ʻa hoʻo ʻita koeʻuhi ko e ʻakau?” Pea naʻa ne pehē, “ʻOku ou tonuhia ʻi heʻeku ʻita, ʻo aʻu ki he mate.”
10 Az Úr pedig monda: Te szánod a tököt, a melyért nem fáradtál és a melyet nem neveltél, a mely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett:
Pea naʻe toki pehē ʻe Sihova, “Kuo ke ʻofa mamahi ki he ʻakau, ʻaia naʻe ʻikai te ke ngāue ki ai pe te ke fakatupu; ʻaia ne tupu hake ʻi he pō ʻe taha, pea mate ʻi he pō ʻe taha:
11 Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, a melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, a kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!
Pea ʻoku ʻikai totonu koā ʻa ʻeku fakamoʻui ʻa Ninive, ʻae kolo lahi ko ia, ʻaia ʻoku nofo ai ʻae kakai tokolahi hake ʻi he toko ono mano, ʻoku ʻikai faʻa ʻilo honau nima toʻomataʻu mei honau nima toʻohema; pea ʻi ai mo e fanga manu lahi ʻaupito?”
