Jónás 2
1 És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából.
Og Jonas bad til Herren sin Gud fra fiskens buk
2 És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték és meghallád az én szómat. (Sheol h7585)
og sa: Jeg kalte på Herren i min nød, og han svarte mig; fra dødsrikets skjød ropte jeg, du hørte min røst. (Sheol h7585)
3 Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!
Du kastet mig i dypet, midt i havet, og vannstrømmer omgav mig; alle dine brenninger og dine bølger gikk over mig.
4 És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát!
Jeg tenkte: Jeg er støtt bort fra dine øine. Men jeg skal atter skue op til ditt hellige tempel.
5 Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövődött fejemre.
Vannene omringet mig like til sjelen, dypet omgav mig, tang innhyllet mitt hode,
6 A hegyek alapjáig sülyedtem alá; bezáródtak a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!
til fjellenes grunnvoller sank jeg ned, jordens bommer var lukket efter mig for evig. Men du førte mitt liv op av graven, Herre min Gud!
7 Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.
Da min sjel vansmektet i mig, kom jeg Herren i hu, og min bønn kom til dig i ditt hellige tempel.
8 A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;
De som holder sig til de tomme avguder, de forlater sin miskunnhet.
9 De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás.
Men jeg vil ofre til dig med takksigelses røst; det jeg har lovt, vil jeg holde; frelsen hører Herren til.
10 És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.
Så spydde fisken på Herrens bud Jonas ut på det tørre land.
