Jónás 2
1 És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából.
És imádkozott Jóna az Örökkévalóhoz, az ő Istenéhez, a halnak beleiből.
2 És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték és meghallád az én szómat. (Sheol h7585)
Mondta: Szólítottam szorultságomból az Örökkévalót és meghallgatott engem; az alvilág méhéből fohászkodtam, hallottad szavamat. (Sheol h7585)
3 Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!
Bedobtál engem mélységbe, a tengerek szívébe, s folyam vett körül engem; mind a habjaid és hullámaid átvonultak rajtam!
4 És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát!
Én azt mondtam volt: elűzettem a to szemeid elől; ugyan megpillanthatom-e még szent templomodat?
5 Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövődött fejemre.
Vizek körülfogtak engem lelkemig, ár vett engem körül; nád fonódik a fejemhez.
6 A hegyek alapjáig sülyedtem alá; bezáródtak a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!
Hegyek fenekéig szálltam alá, a földnek reteszei elzártak engem örökre, de felhoztad a veremből életemet, Örökkévaló, én Istenem!
7 Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.
Mikor bágyadozott bennem a lelkem, az Örökkévalóra gondoltam – és eljutott hozzád imádságom, a te szent templomodhoz.
8 A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;
Akik őrizgetnek hamis hiábavalóságokat, szeretetüket hagyják el.
9 De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás.
Én pedig a hála szavával áldozni akarok neked, a mit fogadtam, meg akarom fizetni – a segítség az Örökkévalóé!
10 És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.
És szólt az Örökkévaló a halnak, és kiköpte Jónát a szárazföldre.
