Jób 9
1 Felele pedig Jób, és monda:
Då tok Job til ords og sagde:
2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
«Eg veit for visst at det er so; kva rett fær mannen imot Gud?
3 Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
Um han med honom vilde trætta, han kann’kje svara eitt til tusund.
4 Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
Vis som han er og sterk i velde - kven kann vel strafflaust tråssa honom,
5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
som fjelli flyt, dei veit’kje av det, og velter deim upp i harm,
6 A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
som ruggar jordi frå sin plass, so pilarne hennar skjelv,
7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
som soli byd so ho ei skin, og set eit segl for stjernorne,
8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
som eine spanar himmeln ut og fram på havsens toppar skrid,
9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
hev skapt Karlsvogni og Orion, Sjustjerna og Sørkamri med?
10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
Som storverk gjer, me ei kann fata, og underverk forutan tal?
11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.
Han framum gjeng, eg ser han ikkje; um burt han glid, eg går han ikkje.
12 Ímé, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
Når han tek fat, kven stoggar honom? Kven honom spør: «Kva gjer du der?»
13 Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
Gud stoggar ikkje vreiden sin; for han seg bøygde Rahabs-fylgjet.
14 Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
Kor kann vel eg då svara han? Kor skal for han eg ordi leggja?
15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.
Um eg hev rett, eg kann’kje svara, men lyt min domar be um nåde.
16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
Og um han svara når eg ropa, eg trudde ei mi røyst han høyrde.
17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
Han som i stormver reiv meg burt og auka grunnlaust såri mine,
18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.
han let meg ikkje anda fritt, men metta meg med beiske ting.
19 Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?
Når magt det gjeld, då er han der; men gjeld det rett: kven stemnar honom?
20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.
Um eg hev rett, min munn meg dømer; er skuldlaus, han meg domfeller.
21 Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.
Skuldlaus eg er! eg skyner ei meg sjølv, vanvyrder livet mitt.
22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!
Det er det same, no eg segjer: Han tyner skuldig og uskuldig.
23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.
Når svipa brått gjev ulivssår, med lått han ser den gode lida.
24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?
Han jordi gav i nidings hand; på domarar han syni kverver. Er det’kje han, kven er det då?
25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
Mitt liv fer snøggare enn lauparen, dei kverv, men lukka såg det aldri;
26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.
Det glid som båtar utav sev, lik ørn som ned på fengdi slær.
27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
Når eg mi plåga gløyma vil og jamna panna mi og smila,
28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.
då gruvar eg for pina mi; eg veit du ei frikjenner meg.
29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
For når eg lyt straffskuldig vera, kvifor skal eg då fåfengt stræva?
30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
Um eg i snø meg vilde tvætta og reinsa henderne med lut.
31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
Du ned i grefti straks meg dukka, so mine klæde ved meg stygdest.
32 Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk.
Han ikkje er ein mann som eg, kann ei med meg til retten gå;
33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!
d’er ingen skilsmann millom oss som handi si kann på oss leggja.
34 Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:
Når berre han tok riset frå meg og ikkje skræmde meg med rædsla,
35 Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!
eg skulde tala utan otte; sjølv dømer eg meg annarleis.
