Jób 9
1 Felele pedig Jób, és monda:
Et respondens Job, ait:
2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
[Vere scio quod ita sit, et quod non justificetur homo compositus Deo.
3 Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
Si voluerit contendere cum eo, non poterit ei respondere unum pro mille.
4 Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
Sapiens corde est, et fortis robore: quis restitit ei, et pacem habuit?
5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
Qui transtulit montes, et nescierunt hi quos subvertit in furore suo.
6 A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
Qui commovet terram de loco suo, et columnæ ejus concutiuntur.
7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
Qui præcipit soli, et non oritur, et stellas claudit quasi sub signaculo.
8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
Qui extendit cælos solus, et graditur super fluctus maris.
9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
Qui facit Arcturum et Oriona, et Hyadas et interiora austri.
10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
Qui facit magna, et incomprehensibilia, et mirabilia, quorum non est numerus.
11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.
Si venerit ad me, non videbo eum; si abierit, non intelligam.
12 Ímé, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
Si repente interroget, quis respondebit ei? vel quis dicere potest: Cur ita facis?
13 Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
Deus, cujus iræ nemo resistere potest, et sub quo curvantur qui portant orbem.
14 Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
Quantus ergo sum ego, ut respondeam ei, et loquar verbis meis cum eo?
15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.
qui etiam si habuero quippiam justum, non respondebo: sed meum judicem deprecabor.
16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
Et cum invocantem exaudierit me, non credo quod audierit vocem meam.
17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
In turbine enim conteret me, et multiplicabit vulnera mea, etiam sine causa.
18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.
Non concedit requiescere spiritum meum, et implet me amaritudinibus.
19 Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?
Si fortitudo quæritur, robustissimus est; si æquitas judicii, nemo audet pro me testimonium dicere.
20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.
Si justificare me voluero, os meum condemnabit me; si innocentem ostendero, pravum me comprobabit.
21 Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.
Etiam si simplex fuero, hoc ipsum ignorabit anima mea, et tædebit me vitæ meæ.
22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!
Unum est quod locutus sum: et innocentem et impium ipse consumit.
23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.
Si flagellat, occidat semel, et non de pœnis innocentum rideat.
24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?
Terra data est in manus impii; vultum judicum ejus operit. Quod si non ille est, quis ergo est?
25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
Dies mei velociores fuerunt cursore; fugerunt, et non viderunt bonum.
26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.
Pertransierunt quasi naves poma portantes; sicut aquila volans ad escam.
27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
Cum dixero: Nequaquam ita loquar: commuto faciem meam, et dolore torqueor.
28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.
Verebar omnia opera mea, sciens quod non parceres delinquenti.
29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
Si autem et sic impius sum, quare frustra laboravi?
30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
Si lotus fuero quasi aquis nivis, et fulserint velut mundissimæ manus meæ,
31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
tamen sordibus intinges me, et abominabuntur me vestimenta mea.
32 Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk.
Neque enim viro qui similis mei est, respondebo; nec qui mecum in judicio ex æquo possit audiri.
33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!
Non est qui utrumque valeat arguere, et ponere manum suam in ambobus.
34 Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:
Auferat a me virgam suam, et pavor ejus non me terreat.
35 Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!
Loquar, et non timebo eum; neque enim possum metuens respondere.]
