Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Инсанға зиминда җәврә-җапа чекидиған турмуш бекитилгән әмәсму? Униң күнлири бир мәдикарниңкигә охшаш әмәсму?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Қул кәчқурунниң сайисигә тәшна болғандәк, Мәдикар өз әмгигиниң һәққини күткәндәк,
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
Мана беһудә айлар маңа бекитилгән, Ғәшликкә толған кечиләр маңа несип қилинған.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Мән ятқинимда: «Қачан қопармән?» дәп ойлаймән, Бирақ кәч узундин узун болиду, Таң атқичә пүтүн бир кечә мән толғинип ятимән.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Әтлирим қурутлар һәм топа-чаңлар билән қапланди, Терилирим йерилип, йириңлап кәтти.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Күнлирим бапкарниң мокисидинму иштик өтиду, Улар үмүтсизлик билән аяқлишай дәп қалди.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
[Аһ Худа], мениң җеним бир нәпәсла халас. Көзүм яхшилиқни қайтидин көрмәйдиғанлиғи есиңдә болсун;
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
Мени Көргүчиниң көзи иккинчи қетим маңа қаримайду, Сән нәзириңни үстүмгә чүшүргиниңдә, мән йоқалған болимән.
Булут ғайип болуп, қайта көрүнмигәндәк, Охшашла тәһтисараға чүшкән адәм қайтидин чиқмайду. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
У йәнә өз өйигә қайтмайду, Өз жути уни қайта тонумайду.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Шуңа мән ағзимни жуммай, Роһумниң дәрд-әлими билән сөз қилай, Җенимниң азавидин зарлаймән.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Немишкә Сән үстүмдин күзәт қилисән? Мән [хәтәрлик] бир деңизму-я? Яки деңиздики бир әҗдиһамумән?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Мән: «Аһ, ятқан орнум маңа раһәт бериду, Көрпәм налә-пәрядимға дәрман болиду» — десәм,
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Әнди Сән чүшләр билән мени қорқутиватисән, Ғайипанә аламәтләр билән маңа вәһимә салисән.
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Шуниң үчүн боғулушумни, өлүмни, Бу сүйәклиримгә қарап олтириштин артуқ билимән.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
Мән өз җенимдин тойдум; Мениң мәңгүгә яшиғум йоқ, Мени мәйлимгә қойивәткин, Мениң күнлирим беһудидур.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
Инсан балиси немиди? Сән немишкә уни чоң билисән, Немә дәп униңға көңүл берисән?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
Һәр әтигәндә уни сүрүштүрүп келисән, Һәр нәпәс уни синайсән!
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Қачанғичә мениңдин нәзириңни алмайсән, Маңа қачанғичә ағзимдики сериқ суни жутувалғидәк арам бәрмәйсән?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Мән гуна қилған болсамму, и инсанийәтни Күзәткүчи, Саңа немә қилиптимән?! Мән Саңа жүк болуп қалдимму? Буниң билән мени Өзүңгә зәрбә нишани қилғансәнму?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Сән немишкә мениң итаәтсизлигимни кәчүрүм қилип, Гунайимни сақит қилмайсән? Чүнки мән пат арида топиниң ичидә ухлаймән; Сән мени издәп келисән, лекин мән мәвҗут болмаймән».
