Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Milicia es la vida del hombre sobre la tierra; como los del jornalero son sus días.
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Como el siervo suspira por la sombra, y como el jornalero espera su salario;
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
así heredé meses de calamidad, y noches de dolor me tocaron en suerte.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Si me acuesto, digo: “¿Cuándo me levantaré?” Mas la noche es larga, y me canso, dándome vuelta hasta el alba.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Mi carne está cubierta de gusanos y de una costra de barro; mi piel se rompe y se deshace.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Mis días pasan más ligeros que la lanzadera, y desaparecen sin esperanza.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Acuérdate de que mi vida es un soplo; mis ojos ya no verán la felicidad.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
No me verá más el ojo del que ahora me ve; apenas tus ojos me ven, y ya no subsisto.
La nube se disipa y pasa; así no sube más el que desciende al sepulcro. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
No volverá más a su casa, ni le reconocerá su lugar.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Por eso, no refrenaré mi lengua, hablaré en la angustia de mi espíritu, me quejaré en la amargura de mi alma.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
¿Soy yo el mar, o algún monstruo marino, para que me tengas encerrado con guardias?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Cuando digo: Mi lecho me consolará, mi cama aliviará mi pesar,
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
entonces me aterras con sueños, y me espantas con visiones.
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Por eso prefiero ser ahogado, deseo la muerte para estos mis huesos.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
Tengo asco; no quiero vivir más; déjame, ya que mi vida es un soplo.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
¿Qué es el hombre, para que tanto le estimes, y fijes en él tu atención,
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
para que le visites cada mañana, y a cada momento le pruebes?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
¿Cuándo cesarás de mirarme, y me das tiempo para tragar mi saliva?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Si he pecado, ¿qué te he hecho con eso, oh Guardador de los hombres? ¿Por qué me pones por blanco a mí, que soy una carga para mí mismo?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
¿Por qué no perdonas mi pecado ni borras mi iniquidad? Pues pronto me dormiré en el polvo; y si me buscas, ya no existiré.”
