Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Није ли човек на војсци на земљи? А дани његови нису ли као дани надничарски?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Као што слуга уздише за сеном и као што надничар чека да сврши,
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
Тако су мени дати у наследство месеци залудни и ноћи мучне одређене ми.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Кад легнем, говорим: Кад ћу устати? И кад ће проћи ноћ? И ситим се преврћући се до сванућа.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Тело је моје обучено у црве и у груде земљане, кожа моја пуца и рашчиња се.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Дани моји бржи бише од чунка, и прођоше без надања.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Опомени се да је мој живот ветар, да око моје неће више видети добра,
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
Нити ће ме видети око које ме је виђало; и твоје очи кад погледају на ме, мене неће бити.
Као што се облак разилази и нестаје га, тако ко сиђе у гроб, неће изаћи, (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
Неће се више вратити кући својој, нити ће га више познати место његово.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Зато ја нећу бранити устима својим, говорићу у тузи духа свог, нарицати у јаду душе своје.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Еда ли сам море или кит, те си наместио стражу око мене?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Кад кажем: Потешиће ме одар мој, постеља ће ми моја олакшати тужњаву,
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Тада ме страшиш снима и препадаш ме утварама,
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Те душа моја воли бити удављена, воли смрт него кости моје.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
Додијало ми је; нећу до века живети; прођи ме се; јер су дани моји таштина.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
Шта је човек да га много цениш и да мариш за њ?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
Да га походиш свако јутро, и сваки час кушаш га?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Кад ћеш се одвратити од мене и пустити ме да прогутам пљуванку своју?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Згрешио сам; шта ћу Ти чинити, о чувару људски? Зашто си ме метнуо себи за белегу, те сам себи на тегобу?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Зашто ми не опростиш грех мој и не уклониш моје безакоње? Јер ћу сад лећи у прах, и кад ме потражиш, мене неће бити.
