Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
