Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Is there not a warfare to man on earth? And as the days of an hireling his days?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
As a servant desireth the shadow, And as a hireling expecteth his wage,
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
So I have been caused to inherit months of vanity, And nights of misery they numbered to me.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
If I lay down then I said, 'When do I rise!' And evening hath been measured, And I have been full of tossings till dawn.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Clothed hath been my flesh [with] worms, And a clod of dust, My skin hath been shrivelled and is loathsome,
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
My days swifter than a weaving machine, And they are consumed without hope.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Remember Thou that my life [is] a breath, Mine eye turneth not back to see good.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
The eye of my beholder beholdeth me not. Thine eyes [are] upon me — and I am not.
Consumed hath been a cloud, and it goeth, So he who is going down to Sheol cometh not up. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
He turneth not again to his house, Nor doth his place discern him again.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Also I — I withhold not my mouth — I speak in the distress of my spirit, I talk in the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
A sea -[monster] am I, or a dragon, That thou settest over me a guard?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
When I said, 'My bed doth comfort me,' He taketh away in my talking my couch.
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
And thou hast affrighted me with dreams, And from visions thou terrifiest me,
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
And my soul chooseth strangling, Death rather than my bones.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
I have wasted away — not to the age do I live. Cease from me, for my days [are] vanity.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
What [is] man that Thou dost magnify him? And that Thou settest unto him Thy heart?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
And inspectest him in the mornings, In the evenings dost try him?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
How long dost Thou not look from me? Thou dost not desist till I swallow my spittle.
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
I have sinned, what do I to Thee, O watcher of man? Why hast Thou set me for a mark to Thee, And I am for a burden to myself — and what?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Thou dost not take away my transgression, And cause to pass away mine iniquity, Because now, for dust I lie down: And Thou hast sought me — and I am not!
