Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
“Is there not warfare to man on earth? And his days as the days of a hired worker?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
As a servant desires the shadow, And as a hired worker expects his wage,
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
So I have been caused to inherit months of vanity, And they numbered nights of misery to me.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
If I lay down, then I have said, When do I rise, And evening has been measured? And I have been full of tossings until dawn.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
My flesh has been clothed [with] worms, And a clod of dust, My skin has been shriveled and is loathsome,
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
My days swifter than a loom, And they are consumed without hope.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Remember that my life [is] a breath, My eye does not turn back to see good.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
The eye of my beholder does not behold me. Your eyes [are] on me—and I am not.
A cloud has been consumed, and it goes, So he who is going down to Sheol does not come up. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
He does not turn to his house again, Nor does his place discern him again.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Also I do not withhold my mouth—I speak in the distress of my spirit, I talk in the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Am I a sea [monster], or a dragon, That You set a watch over me?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
When I said, My bed comforts me, In my talking He takes away my couch.
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
And You have frightened me with dreams, And You terrify me from visions,
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
And my soul chooses strangling, Death rather than my bones.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
I have wasted away—I do not live for all time. Cease from me, for my days [are] vanity.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
What [is] man that You magnify him? And that You set Your heart to him?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
And inspect him in the mornings, [And] in the evenings try him?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
How long do You not look from me? You do not desist until I swallow my spittle.
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
I have sinned, what do I do to You, O watcher of man? Why have You set me for a mark to You, And I am for a burden to myself—and what?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
You do not take away my transgression, And [do not] cause my iniquity to pass away, Because now, I lie down in dust, And You have sought me—and I am not!”
