Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Hath not man a life of labour upon earth? and are not his days like the days of a hireling?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
As a bondman earnestly desireth the shadow, and a hireling expecteth his wages,
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
So am I made to possess months of vanity, and wearisome nights are appointed to me.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
If I lie down, I say, When shall I rise up, and the darkness be gone? and I am full of tossings until the dawn.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
My flesh is clothed with worms and clods of dust; my skin is broken, and suppurates.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
My days are swifter than a weaver's shuttle, and are spent without hope.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Remember thou that my life is wind; mine eye shall no more see good.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
The eye of him that hath seen me shall behold me no [more]: thine eyes are upon me, and I am not.
The cloud consumeth and vanisheth away; so he that goeth down to Sheol shall not come up. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
He shall return no more to his house, neither shall his place know him again.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Therefore I will not restrain my mouth: I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Am I a sea, or a sea-monster, that thou settest a watch over me?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
When I say, My bed shall comfort me, my couch shall ease my complaint;
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Then thou scarest me with dreams, and terrifiest me through visions;
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
So that my soul chooseth strangling, death, rather than my bones.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
I loathe it; I shall not live always: let me alone, for my days are a breath.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
What is man, that thou makest much of him? and that thou settest thy heart upon him?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
And that thou visitest him every morning, triest him every moment?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
How long wilt thou not look away from me, nor let me alone till I swallow down my spittle?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Have I sinned, what do I unto thee, thou Observer of men? Why hast thou set me as an object of assault for thee, so that I am become a burden to myself?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
And why dost not thou forgive my transgression and take away mine iniquity? for now shall I lie down in the dust, and thou shalt seek me early, and I shall not be.
