Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Is not the life of man upon earth a state of trial? and his existence as that of a hireling by the day?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Or as a servant that fears his master, and one who has grasped a shadow? or as a hireling waiting for his pay?
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
So have I also endured months of vanity, and nights of pain have been appointed me.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Whenever I lie down, I say, When [will it be] day? and whenever I rise up, again [I say] when [will it be] evening? and I am full of pains from evening to morning.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
And my body is covered with loathsome worms; and I waste away, scraping off clods of dust from my eruption.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
And my life is lighter than a word, and has perished in vain hope.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Remember then that my life is breath, and mine eye shalt not yet again see good.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
The eye of him that sees me shall not see me [again]: thine eyes are upon me, and I am no more.
[I am] as a cloud that is cleared away from the sky: for if a man go down to the grave, he shall not come up again: (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
and he shall surely not return to his own house, neither shall his place know him any more.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Then neither will I refrain my mouth: I will speak being in distress; being in anguish I will disclose the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Am I a sea, or a serpent, that thou hast set a watch over me?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
I said that my bed should comfort me, and I would privately counsel with myself on my couch.
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Thou scarest me with dreams, and dost terrify me with visions.
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Thou wilt separate life from my spirit; and yet [keep] my bones from death.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
For I shall not live for ever, that I should patiently endure: depart from me, for my life [is] vain.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
For what is man, that thou hast magnified him? or that thou givest heed to him?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
Wilt thou visit him till the morning, and judge him till [the time of] rest?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
How long dost thou not let me alone, nor let me go, until I shall swallow down my spittle?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
If I have sinned, what shall I be able to do, O thou that understandest the mind of men? why hast thou made me as thine accuser, and [why] am I a burden to thee?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Why hast thou not forgotten my iniquity, and purged my sin? but now I shall depart to the earth; and in the morning I am no more.
