Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
Ka naʻe leaange ʻa Siope, ʻo ne pehē,
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
“Taumaiā kuo fakatatau totonu ʻa ʻeku mamahi, pea ke ʻai kātoa ʻeku mamahi ki he meʻa fakatatau!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
He ko eni, ʻe mamafa lahi ia ki he ʻoneʻone ʻoe tahi: ko ia kuo fōngia hifo ai ʻeku ngaahi lea.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
He ʻoku ʻi loto ʻiate au ʻae ngaahi ngahau ʻoe Māfimafi, ko hono kona ʻo ia ʻoku ne inumia hoku laumālie: ʻoku tuʻu tali tau pe kiate au ʻae ngaahi fakailifia ʻae ʻOtua.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
He ʻoku tangi ʻae ʻasi kai vao ʻoka maʻu ʻe ia ʻae mohuku? Pe ʻoku tangi ʻae pulu ʻi heʻene kai?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
ʻE faʻa kai ʻae meʻa ifoifonoa taʻehamāsima? Pe ʻoku ai ha ifo ʻi he nāunau ʻoe foʻi manu?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
Ko e ngaahi meʻa naʻe fehiʻa hoku laumālie ke ala ki ai, ko ʻeku meʻakai mamahi ia.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
“Taumaiā ke u lavaʻi ʻeku kole; pea tuku mai ʻe he ʻOtua ʻae meʻa ʻoku ou holi ki ai!
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
ʻIo, ke lelei ki he ʻOtua ke tāmateʻi au; ke ne tukuange hono nima, ʻo motuhi au!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Pehē te u toki maʻu ai ʻae fiemālie; ʻio, te u tali mālohi au ki he mamahi ke ʻoua naʻa ne mamae; he naʻe ʻikai te u fufū ʻae ngaahi folofola ʻae tokotaha māʻoniʻoni.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
He ko e hā hoku mālohi, koeʻuhi ke u ʻamanaki ʻeau; pea ko e hā hoku ngataʻanga, koeʻuhi ke u fakatolonga ai pe ʻeku moʻui?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
He ko e mālohi ʻoe ngaahi maka ʻa hoku mālohi? Pe ko e palasa ʻa hoku kakano?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
ʻIkai ʻoku ʻiate au haku tokoni? Pea kuo kapusi ʻaupito ʻae poto ʻiate au?
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
“ʻOka mamahi ha taha [ʻoku ngali ]ke ʻofa kiate ia ʻa hono kāinga; ka ʻoku ne liʻaki ʻe ia ʻae manavahē ki he Māfimafi.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Kuo fai kākā ʻa hoku kāinga ʻo hangē ko ha vaitafe, pea hangē ko e ʻoho ʻoe vai ʻoku nau mole atu;
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
He ʻoku ʻuliʻuli ia koeʻuhi ko e ʻaisi, ʻaia ʻoku lilo ʻi ai ʻae ʻuha hinehina:
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
ʻOka māmāfana ia, ʻoku nau mole: pea ʻoka ʻaʻafu, ʻoku ʻauha leva ia mei hono potu.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
Ko e ngaahi hala ʻo honau tafeʻanga kuo fakakehe; ʻoku fakaʻaʻau ʻo ʻikai, pea mole.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Naʻe kumi lahi ʻe he kakai ʻo Tima, ko e kau fononga ʻo Sipa naʻa nau tatali ki ai.
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
Naʻa nau puputuʻu koeʻuhi naʻa nau ʻamanaki; naʻa nau haʻu ki ai, pea mā.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
He ko e meʻa noa pe foki ʻakimoutolu; ʻoku mou mamata ki hoku lī ki lalo, pea ʻoku mou ilifia.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
He ne u pehē, ‘Tokoni mai?’ Pe, ‘Foaki mai ha meʻa mei hoʻomou koloa?’
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
Pe, ‘Fakamoʻui au mei he nima ʻoe fili? Pe, ‘Huhuʻi au mei he nima ʻoe mālohi?’
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
“Akonakiʻi au, pea te u longo pe: pea mou fai ke u ʻilo pe kuo u hē ʻi he hā.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
Hono ʻikai mālohi ʻae ngaahi lea totonu! Ka ʻoku valokiʻi ʻae hā ʻe hoʻomou valoki?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
He ʻoku mou pehē ke valokiʻi ʻae ngaahi lea, mo e ngaahi tala ʻo ha taha kuo tuʻutāmaki, ʻoku hangē ha matangi?
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
ʻIo, ʻoku mou lemohekina ʻae tamai mate, pea mou keli ha luo ki homou kāinga.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Ko ia, mou fiemālie, ʻo vakai kiate au; he ʻoku ʻilongofua kiate kimoutolu ʻo kapau ʻoku ou kākā.
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
ʻOku ou kole, mou toe fakakaukau he ʻoku ʻi ai ʻeku māʻoniʻoni.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
He ʻoku ai ha angahala ʻi hoku ʻelelo? ʻIkai ʻe faʻa ʻilo ʻe hoku ngutu ʻae ngaahi meʻa kovi?
