Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
E GIOBBE rispose e disse:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Fosse pur lo sdegno mio ben pesato, E fosse parimente la mia calamità levata in una bilancia!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
Perciocchè ora sarebbe [trovata] più pesante che la rena del mare; E però le mie parole vanno all'estremo.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
Perchè le saette dell'Onnipotente [sono] dentro di me, E lo spirito mio ne beve il veleno; Gli spaventi di Dio sono ordinati in battaglia contro a me.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
L'asino salvatico raglia egli presso all'erba? Il bue mugghia egli presso alla sua pastura?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Una cosa insipida si mangia ella senza sale? Evvi sapore nella chiara ch'è intorno al torlo dell'uovo?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
[Le cose che] l'anima mia avrebbe ricusate pur di toccare Sono ora i miei dolorosi cibi.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
Oh! venisse pur quel ch'io chieggio, E concedesse[mi] Iddio quel ch'io aspetto!
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
E piacesse a Dio di tritarmi, Di sciorre la sua mano, e di disfarmi!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
[Questa] sarebbe pure ancora la mia consolazione, Benchè io arda di dolore, [e] ch'egli non mi risparmi, Che io non ho nascoste le parole del Santo.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
Quale [è] la mia forza, per isperare? E quale [è] il termine che mi [è] posto, per prolungar [l'aspettazione del]l'anima mia?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
La mia forza [è] ella [come] la forza delle pietre? La mia carne [è] ella di rame?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Non [è egli così] che io non ho più alcun ristoro in me? E che ogni modo di sussistere è cacciato lontan da me?
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
Benignità [dovrebbe essere usata] dall'amico inverso colui ch'è tutto strutto; Ma esso ha abbandonato il timor dell'Onnipotente,
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
I miei fratelli [mi] hanno fallito, a guisa di un ruscello, Come rapidi torrenti [che] trapassano via;
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
I quali sono scuri per lo ghiaccio; [E] sopra cui la neve si ammonzicchia;
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
[Ma poi], al tempo che corrono, vengono meno, Quando sentono il caldo, spariscono dal luogo loro.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
I sentieri del corso loro si contorcono, Essi si riducono a nulla, e si perdono.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Le schiere de' viandanti di Tema [li] riguardavano, Le carovane di Seba ne aveano presa speranza;
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
[Ma] si vergognano di esservisi fidati; Essendo giunti fin là, sono confusi.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
Perciocchè ora voi siete venuti a niente; Avete veduta la ruina, ed avete avuta paura.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
[Vi] ho io detto: Datemi, E fate presenti delle vostre facoltà per me?
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
E liberatemi di man del nemico, E riscuotetemi di man de' violenti?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Insegnatemi, ed io mi tacerò; E ammaestratemi, se pure ho errato in qualche cosa.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
Quanto son potenti le parole di dirittura! E che potrà in esse riprendere alcun di voi?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Stimate voi [che] parlare [sia] convincere? E [che] i ragionamenti di un uomo che ha perduta ogni speranza [non sieno altro che] vento?
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
E pure ancora voi vi gittate addosso all'orfano, E cercate di far traboccare il vostro amico.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Ora dunque piacciavi riguardare a me, E se io mento in vostra presenza.
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Deh! ravvedetevi; che non siavi iniquità; Da capo, [il dico], ravvedetevi, io son giusto in questo [affare].
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Evvi egli iniquità nella mia lingua? Il mio palato non sa egli discerner le cose perverse?
