Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
Hiob antwortete und sprach:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
O daß man meinen Unmut wöge und mein Leid dagegen auf die Wage legte!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
Denn nun ist's schwerer, als der Sand am Meer - drum gehen irre meine Worte!
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
Denn des Allmächtigen Pfeile stecken in mir: mein Geist saugt ihr Gift ein, die Schrecknisse Gottes verstören mich!
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
Schreit etwa der Wildesel auf grüner Weide, oder brüllt der Stier bei seinem Mengfutter?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Kann man Fades ungesalzen genießen, oder hat das Eiweiß Wohlgeschmack?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
Mich widert's an, es anzurühren; es ekelt mich vor der Unreinigkeit meiner Speise.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
O daß doch mein Wunsch sich erfüllte, und Gott mein Verlangen gewährte!
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
Gefiele es Gott, mich zu zermalmen, seine Hand zu entfesseln und meinen Lebensfaden abzuschneiden!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
So wäre doch das noch mein Trost und aufhüpfen wollte ich im schonungslosen Schmerz -, daß ich des Heiligen Worte nie verleugnet habe.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
Was ist denn meine Kraft, daß ich noch harren, und was mein Ende, daß ich mich gedulden sollte?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Ist meine Kraft etwa Felsenkraft, oder ist mein Leib aus Erz?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Bin ich nicht der Hilfe bar, und ist nicht aller Halt von mir genommen?
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
Dem Verzagenden gebührt das Mitleid seines Nächsten, selbst wenn er von der Furcht vor dem Allmächtigen läßt.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Meine Freunde haben sich treulos erzeigt wie ein Bach, wie die Rinnsale, die überschwellen,
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
die trübe sind von Eis, in die herab der Schnee sich birgt.
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
Wenn sie durchglüht werden, schwinden sie dahin: wenn's heiß wird, sind sie weggelöscht von ihrem Ort.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
Karawanen biegen ab von ihrer Straße, ziehen hinauf in die Öde und kommen um.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Die Karawanen Themas schauten aus, die Reisezüge Sabas warteten auf sie:
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
Sie wurden zu Schanden mit ihrem Vertrauen, kamen hin und wurden enttäuscht.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
So seid ihr nun für mich geworden: ihr schautet Schrecknis, - da scheutet ihr euch!
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
Habe ich etwa gesagt: “Schafft mir her und von eurer Habe spendet für mich;
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
errettet mich aus der Gewalt des Bedrängers und aus der Gewalt der Tyrannen kauft mich los”?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Belehrt mich, so will ich schweigen, und worin ich geirrt habe, thut mir kund.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
Wie eindringlich sind der Wahrheit Worte! aber was beweist denn euer Verweis?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Gedenkt ihr, Worte zu rügen? Die Reden des Verzweifelten verhallen im Wind!
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
Selbst über meine Waise würdet ihr losen und euren eignen Freund verhandeln.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Und nun - wollet doch mich anblicken, ich werde euch doch wahrlich nicht ins Angesicht lügen!
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
O kehret um, laßt Unrecht nicht geschehen, ja, kehret um, noch hab' ich Recht hierin.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Wohnt denn auf meiner Zunge Frevel, oder unterscheidet mein Gaumen nicht die Unglücksschläge?
