Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
Mais Job répondit, et dit:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Plût à Dieu que mon indignation fût bien pesée, et qu'on mît ensemble dans une balance ma calamité!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
Car elle serait plus pesante que le sable de la mer; c'est pourquoi mes paroles sont englouties.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
Parce que les flèches du Tout-puissant sont au dedans de moi; mon esprit en suce le venin; les frayeurs de Dieu se dressent en bataille contre moi.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
L'âne sauvage braira-t-il après l'herbe, et le bœuf mugira-t-il après son fourrage?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Mangera-t-on sans sel ce qui est fade? trouvera-t-on de la saveur dans le blanc d'un œuf?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
Mais pour moi, les choses que je n'aurais pas seulement voulu toucher, sont des saletés qu'il faut que je mange.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
Plût à Dieu que ce que je demande m'arrivât, et que Dieu me donnât ce que j'attends;
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
Et que Dieu voulût m'écraser, et [qu'il voulût] lâcher sa main pour m'achever!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Mais j'ai encore cette consolation, quoique la douleur me consume, et qu'elle ne m'épargne point, que je n'ai point tû les paroles du Saint.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
Quelle est ma force, que je puisse soutenir [de si grands maux]? et quelle [en est] la fin, que je puisse prolonger ma vie?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Ma force est-elle une force de pierre, et ma chair est-elle d'acier?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Ne suis-je pas destitué de secours, et tout appui n'est-il pas éloigné de moi?
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
A celui qui se fond [sous l'ardeur des maux, est due] la compassion de son ami; mais il a abandonné la crainte du Tout-puissant.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Mes frères m'ont manqué comme un torrent, comme le cours impétueux des torrents qui passent;
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
Lesquels on ne voit point à cause de la glace, et sur lesquels s'entasse la neige;
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
Lesquels, au temps que la chaleur donne dessus, défaillent; quand ils sentent la chaleur, ils disparaissent de leur lieu;
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
Lesquels serpentant çà et là par les chemins, se réduisent à rien, et se perdent.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Les troupes des voyageurs de Téma y pensaient, ceux qui vont en Séba s'y attendaient;
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
[Mais] ils sont honteux d'y avoir espéré; ils y sont allés, et ils en ont rougi.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
Certes, vous m'êtes devenus inutiles; vous avez vu ma calamité étonnante, et vous en avez eu horreur.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
Est-ce que je vous ai dit: Apportez-moi et me faites des présents de votre bien?
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
Et délivrez-moi de la main de l'ennemi, et me rachetez de la main des terribles?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Enseignez-moi, et je me tairai; et faites-moi entendre en quoi j'ai erré.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
Ô combien sont fortes les paroles de vérité! mais votre censure, à quoi tend-elle?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Pensez-vous qu'il ne faille avoir que des paroles pour censurer; et que les discours de celui qui est hors d'espérance, ne soient que du vent?
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
Vous vous jetez même sur un orphelin, et vous percez votre intime ami.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Mais maintenant je vous prie regardez-moi bien, si je mens en votre présence!
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Revenez, je vous prie, [et] qu'il n'y ait point d'injustice [en vous]; oui, revenez encore; car je ne suis point coupable en cela.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Y a-t-il de l'iniquité en ma langue? et mon palais ne sait-il pas discerner mes calamités?
