Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
Job prit la parole et dit:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Oh! S’il était possible de peser ma douleur, Et si toutes mes calamités étaient sur la balance,
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
Elles seraient plus pesantes que le sable de la mer; Voilà pourquoi mes paroles vont jusqu’à la folie!
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
Car les flèches du Tout-Puissant m’ont percé, Et mon âme en suce le venin; Les terreurs de Dieu se rangent en bataille contre moi.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
L’âne sauvage crie-t-il auprès de l’herbe tendre? Le bœuf mugit-il auprès de son fourrage?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Peut-on manger ce qui est fade et sans sel? Y a-t-il de la saveur dans le blanc d’un œuf?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
Ce que je voudrais ne pas toucher, C’est là ma nourriture, si dégoûtante soit-elle!
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
Puisse mon vœu s’accomplir, Et Dieu veuille réaliser mon espérance!
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
Qu’il plaise à Dieu de m’écraser, Qu’il étende sa main et qu’il m’achève!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Il me restera du moins une consolation, Une joie dans les maux dont il m’accable: Jamais je n’ai transgressé les ordres du Saint.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
Pourquoi espérer quand je n’ai plus de force? Pourquoi attendre quand ma fin est certaine?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Ma force est-elle une force de pierre? Mon corps est-il d’airain?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Ne suis-je pas sans ressource, Et le salut n’est-il pas loin de moi?
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
Celui qui souffre a droit à la compassion de son ami, Même quand il abandonnerait la crainte du Tout-Puissant.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Mes frères sont perfides comme un torrent, Comme le lit des torrents qui disparaissent.
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
Les glaçons en troublent le cours, La neige s’y précipite;
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
Viennent les chaleurs, et ils tarissent, Les feux du soleil, et leur lit demeure à sec.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
Les caravanes se détournent de leur chemin, S’enfoncent dans le désert, et périssent.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Les caravanes de Théma fixent le regard, Les voyageurs de Séba sont pleins d’espoir;
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
Ils sont honteux d’avoir eu confiance, Ils restent confondus quand ils arrivent.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
Ainsi, vous êtes comme si vous n’existiez pas; Vous voyez mon angoisse, et vous en avez horreur!
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
Vous ai-je dit: Donnez-moi quelque chose, Faites en ma faveur des présents avec vos biens,
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
Délivrez-moi de la main de l’ennemi, Rachetez-moi de la main des méchants?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Instruisez-moi, et je me tairai; Faites-moi comprendre en quoi j’ai péché.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
Que les paroles vraies sont persuasives! Mais que prouvent vos remontrances?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Voulez-vous donc blâmer ce que j’ai dit, Et ne voir que du vent dans les discours d’un désespéré?
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
Vous accablez un orphelin, Vous persécutez votre ami.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Regardez-moi, je vous prie! Vous mentirais-je en face?
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Revenez, ne soyez pas injustes; Revenez, et reconnaissez mon innocence.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Y a-t-il de l’iniquité sur ma langue, Et ma bouche ne discerne-t-elle pas le mal?
