Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
Job reprit la parole et dit:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Ah! Si seulement on pesait mon chagrin, en mettant en même temps mon malheur dans la balance!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
Assurément, ils seraient plus lourds que le sable des mers; voilà pourquoi mes paroles sont pleines de trouble.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
C’Est que les flèches du Tout-Puissant m’ont transpercé, mon âme en a bu le venin. Les terreurs de Dieu sont rangées en bataille contre moi.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
Est-ce que l’âne sauvage se met à braire en présence de l’herbe? Le bœuf mugit-il devant sa pitance?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Peut-on manger un mets insipide sans y mettre du sel? Trouve-t-on quelque saveur au blanc de l’œuf?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
Mon âme refuse d’y goûter; c’est pour moi comme une répugnante nourriture.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
Ah! Qui me donnera que ma demande soit agréée et môn espoir réalisé par Dieu?
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
Oui, que Dieu consente à me broyer, qu’il brandisse la main et me mette en pièces!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Il me resterait du moins cette consolation qui me ferait sauter de joie au fort de souffrances sans rémission de n’avoir pas renié les paroles du Très-Haut.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
Quelle est donc ma force pour que je reste dans l’attente? Quelle doit être ma fin pour que je prenne patience?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Ma force est-elle la force des pierres? Ma chair est-elle d’airain?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
N’Est-il pas vrai que je suis privé de tout secours, et que tout espoir de salut m’est arraché?
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
A celui qui se consume de chagrin devrait aller la sympathie de ses amis, eût-il même renoncé à la crainte de Dieu.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Mes amis, à moi, se montrent perfides comme un torrent, comme des cours d’eau pleins à déborder,
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
qui deviennent troubles par l’affluence des glaçons et grossissent par la fonte des neiges:
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
viennent les chaleurs, ils se réduisent à rien; quand le soleil brûle, ils s’évanouissent sur place.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
A cause d’eux, les caravanes se détournent de leur route, s’enfoncent dans le désert et y périssent.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Les caravanes de Têma les cherchent du regard, les convois de Saba y mettent leur espoir.
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
Mais ils sont déçus dans leur confiance; arrivés sur les lieux, ils sont pleins de confusion.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
Certes, c’est là ce que vous êtes devenus pour votre ami: à la vue de ma ruine, vous avez eu peur.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
Vous ai-je donc dit: "Donnez-moi! Avec un peu de votre bien, gagnez quelqu’un en ma faveur;
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
et délivrez-moi de la main du persécuteur; du pouvoir des tyrans affranchissez-moi!"
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Instruisez-moi, et je garderai le silence; expliquez-moi en quoi j’ai erré.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
Qu’elles sont pénétrantes les paroles de la vérité! Mais que prouvent vos arguments à vous?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Prétendez-vous critiquer des mots? Mais dans l’air se dissipent les discours d’un désespéré!
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
L’Orphelin lui-même, vous seriez capables de le prendre comme enjeu, comme vous trafiqueriez de votre ami.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Maintenant donc, daignez vous tourner vers moi: je ne saurais vous mentir en face.
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Oui, revenez de grâce, que l’injustice ne s’accomplisse pas; encore une fois, revenez, mon innocence sera manifeste.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Y a-t-il quelque iniquité sur mes lèvres? Mon palais ne sait-il pas discerner ce qui est mal?
