Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
Then responded Job, and said: —
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Oh that, weighed, were my vexation, and, my engulfing ruin—into the balances, they would lift up all at once!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
For, now, beyond the sand of the seas, would it be heavy, On this account, my words, have wandered.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
For, the arrows of the Almighty, are in me, The heat whereof, my spirit is drinking up, The, terrors of GOD, array themselves against me.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
Doth the wild ass bray over grass? Or loweth the ox over his fodder?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Can that which hath no savour be eaten without salt? Or is there any taste in the white of an egg?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
My soul hath refused to touch, Those things, are like disease in my food.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
Oh that my request would come! and, my hope, oh that GOD would grant!
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
That it would please GOD to crush me, That he would set free his hand, and cut me off!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
So might it still be my comfort, And I might exult in the anguish he would not spare, —That I had not concealed the sayings of the Holy One.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
What is my strength, that I should hope? Or what mine end, that I should prolong my desire?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Is my strength, the strength of stones? Or is, my flesh, of bronze?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Is there any help at all in me? Is not, abiding success, driven from me?
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
The despairing, from his friend, should have lovingkindness, or, the reverence of the Almighty, he may forsake.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Mine own brethren, have proved treacherous like a torrent, like a channel of torrents which disappear:
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
Which darken by reason of the cold, over them, is a covering made by the snow:
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
By the time they begin to thaw, they are dried up, as soon as it is warm, they have vanished out of their place.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
Caravans turn aside by their course, they go up into a waste, and are lost:
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
The caravans of Tema looked about, the travelling companies of Sheba, hoped for them:
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
They are ashamed that they had trusted, They have come up to one of them, and are confounded.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
For, now, ye have come to him, ye see something fearful, and fear.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
Is it that I said, Make me a gift, or, out of your abundance, offer a bribe on my behalf;
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
And deliver me from the hand of the adversary? And, out of the hand of tyrants, ransom me?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Show me, and, I, will hold my peace, And, wherein I have erred, cause me to understand.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
How pleasant are the sayings that are right! But what can a decision from you, decide?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
To decide words, do ye intend, When, to the wind, are spoken the sayings of one in despair?
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
Surely, the fatherless, ye would assail, and make merchandise of your friend!
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
But, now, be pleased to turn to me, that it may be, to your faces, if I speak falsehood,
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Reply, I pray you, let there be no perversity, Yea reply even yet, my vindication is in it!
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Is there, in my tongue, perversity? Or can, my sense, not discern, engulfing ruin?
