Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
And Job answers and says:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
“O that my provocation were thoroughly weighed, And my calamity in balances They would lift up together!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
For now it is heavier than the sands of the sea, Therefore my words have been rash.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
For arrows of the Mighty [are] with me, Whose poison is drinking up my spirit. Terrors of God array themselves [for] me!
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
Does a wild donkey bray over tender grass? Does an ox low over his provender?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Is an insipid thing eaten without salt? Is there sense in the drivel of dreams?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
My soul is refusing to touch! They [are] as my sickening food.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
O that my request may come, That God may grant my hope!
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
That God would please—and bruise me, Loose His hand and cut me off!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
And yet it is my comfort (And I exult in pain—He does not spare), That I have not hidden The sayings of the Holy One.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
What [is] my power that I should hope? And what [is] my end that I should prolong my life?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Is my strength the strength of stones? Is my flesh bronze?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Is my help not with me, And substance driven from me?
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
To a despiser of his friends [is] shame, And the fear of the Mighty he forsakes.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
My brothers have deceived as a brook, As a stream of brooks they pass away.
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
That are black because of ice, By them snow hides itself.
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
By the time they are warm they have been cut off, By its being hot they have been Extinguished from their place.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
The paths turn aside of their way, They ascend into emptiness, and are lost.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Passengers of Tema looked expectingly, Travelers of Sheba hoped for them.
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
They were ashamed that one has trusted, They have come to it and are confounded.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
Surely now you have become the same! You see a downfall, and are afraid.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
Is it because I said, Give to me? And, By your power bribe for me?
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
And, Deliver me from the hand of an adversary? And, Ransom me from the hand of terrible ones?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Show me, and I keep silent, And what I have erred, let me understand.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
How powerful have been upright sayings, And what reproof from you reproves?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
For reproof—do you reckon words? And for wind—sayings of the desperate?
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
You cause anger to fall on the fatherless, And are strange to your friend.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
And now, please, look on me, Even to your face do I lie?
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Please turn back, let it not be perverseness, Indeed, turn back again—my righteousness [is] in it.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Is there perverseness in my tongue? Does my palate not discern calamity?”
