Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
And Job answered and said,
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Oh that my grief were thoroughly weighed, and all my calamity laid in the balances!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
For now it would be heavier than the sand of the seas; therefore my words are vehement.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
For the arrows of the Almighty are within me, their poison drinketh up my spirit: the terrors of God are arrayed against me.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
Doth the wild ass bray by the grass? loweth an ox over his fodder?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Shall that which is insipid be eaten without salt? Is there any taste in the white of an egg?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
What my soul refuseth to touch, that is as my loathsome food.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
Oh that I might have my request, and that God would grant my desire!
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
And that it would please God to crush me, that he would let loose his hand and cut me off!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Then should I yet have comfort; and in the pain which spareth not I would rejoice that I have not denied the words of the Holy One.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
What is my strength, that I should hope? and what is mine end, that I should have patience?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Is my strength the strength of stones? is my flesh of brass?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Is it not that there is no help in me, and soundness is driven away from me?
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
For him that is fainting kindness [is meet] from his friend; or he forsaketh the fear of the Almighty.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
My brethren have dealt deceitfully as a stream, as the channel of streams which pass away,
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
Which are turbid by reason of the ice, in which the snow hideth itself:
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
At the time they diminish, they are dried up; when heat affecteth them, they vanish from their place:
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
They wind about in the paths of their course, they go off into the waste and perish.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
The caravans of Tema looked, the companies of Sheba counted on them:
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
They are ashamed at their hope; they come thither, and are confounded.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
So now ye are nothing; ye see a terrible object and are afraid.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
Did I say, Bring unto me, and make me a present from your substance?
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
Or, rescue me from the hand of the oppressor, and redeem me from the hand of the violent?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Teach me, and I will hold my tongue; and cause me to understand wherein I have erred.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
How forcible are right words! but what doth your upbraiding reprove?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Do ye imagine to reprove words? The speeches of one that is desperate are indeed for the wind.
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
Yea, ye overwhelm the fatherless, and dig [a pit] for your friend.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Now therefore if ye will, look upon me; and it shall be to your face if I lie.
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Return, I pray you, let there be no wrong; yea, return again, my righteousness shall be in it.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Is there wrong in my tongue? cannot my taste discern mischievous things?
