Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
But Job answered and said,
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Oh that one would indeed weigh the wrath that is upon me, and take up my griefs in a balance together!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
And verily they would be heavier than the sand by the seashore: but, as it seems, my words are vain.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
For the arrows of the Lord are in my body, whose violence drinks up my blood: whenever I am going to speak, they pierce me.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
What then? will the wild ass bray for nothing, if he is not seeking food? or again, will the ox low at the manger, when he has a fodder?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Shall bread be eaten without salt? or again, is there taste in empty words?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
For my wrath can’t cease; for I perceive my food as the smell of a lion [to be] loathsome.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
For oh that he would grant [my desire], and my petition might come, and the Lord would grant my hope!
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
Let the Lord begin and wound me, but let him not utterly destroy me.
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Let the grave be my city, upon the walls of which I have leapt: I will not shrink from it; for I have not denied the holy words of my God.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
For what is my strength, that I continue? what is my time, that my soul endures?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Is my strength the strength of stones? or is my flesh of brass?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Or have I not trusted in him? but help is [far] from me.
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
Mercy has rejected me; and the visitation of the Lord has disregarded me.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
My nearest relations have not regarded me; they have passed me by like a failing brook, or like a wave.
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
They who used to reverence me, now have come against me like snow or congealed ice.
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
When it has melted at the approach of heat, it is not known what it was.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
Thus I also have been deserted of all; and I am ruined, and become an outcast.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Behold the ways of the Thaemanites, you that mark the paths of the Sabaeans.
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
They too that trust in cities and riches shall come to shame.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
But you also have come to me without pity; so that beholding my wound you are afraid.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
What? have I made any demand of you? or do I ask for strength from you,
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
to deliver me from enemies, or to rescue me from the hand of the mighty ones?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Teach you me, and I will be silent: if in anything I have erred, tell me.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
But as it seems, the words of a true man are vain, because I do not ask strength of you.
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Neither will your reproof cause me to cease my words, for neither will I endure the sound of your speech.
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
Even because you attack the fatherless, and insult your friend.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
But now, having looked upon your countenances, I will not lie.
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Sit down now, and let there not be unrighteousness; and unite again with the just.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
For there is no injustice in my tongue; and does not my throat meditate understanding?
