Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
Maar Job antwoordde en zeide:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Och, of mijn verdriet recht gewogen wierd, en men mijn ellende samen in een weegschaal ophief!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
Want het zou nu zwaarder zijn dan het zand der zeeen; daarom worden mijn woorden opgezwolgen.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
Want de pijlen des Almachtigen zijn in mij, welker vurig venijn mijn geest uitdrinkt; de verschrikkingen Gods rusten zich tegen mij.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
Rochelt ook de woudezel bij het jonge gras? Loeit de os bij zijn voeder?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Wordt ook het onsmakelijke gegeten zonder zout? Is er smaak in het witte des dooiers?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
Mijn ziel weigert uw woorden aan te roeren; die zijn als mijn laffe spijze.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
Och, of mijn begeerte kwame, en dat God mijn verwachting gave;
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
En dat het Gode beliefde, dat Hij mij verbrijzelde, Zijn hand losliet, en een einde met mij maakte!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Dat zou nog mijn troost zijn, en zou mij verkwikken in den weedom, zo Hij niet spaarde; want ik heb de redenen des Heiligen niet verborgen gehouden.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
Wat is mijn kracht, dat ik hopen zou? Of welk is mijn einde, dat ik mijn leven verlengen zou?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Is mijn kracht stenen kracht? Is mijn vlees staal?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Is dan mijn hulp niet in mij, en is de wijsheid uit mij verdreven?
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
Aan hem, die versmolten is, zou van zijn vriend weldadigheid geschieden; of hij zou de vreze des Almachtigen verlaten.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Mijn broeders hebben trouwelooslijk gehandeld als een beek; als de storting der beken gaan zij door;
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
Die verdonkerd zijn van het ijs, en in dewelke de sneeuw zich verbergt.
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
Ten tijde, als zij van hitte vervlieten, worden zij uitgedelgd; als zij warm worden, verdwijnen zij uit haar plaats.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
De gangen haars wegs wenden zich ter zijde af; zij lopen op in het woeste, en vergaan.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
De reizigers van Thema zien ze, de wandelaars van Scheba wachten op haar.
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
Zij worden beschaamd, omdat elkeen vertrouwde; als zij daartoe komen, zo worden zij schaamrood.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
Voorwaar, alzo zijt gijlieden mij nu niets geworden; gij hebt gezien de ontzetting, en gij hebt gevreesd.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
Heb ik gezegd: Brengt mij, en geeft geschenken voor mij van uw vermogen?
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
Of bevrijdt mij van de hand des verdrukkers, en verlost mij van de hand der tirannen?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Leert mij, en ik zal zwijgen, en geeft mij te verstaan, waarin ik gedwaald heb.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
O, hoe krachtig zijn de rechte redenen! Maar wat bestraft het bestraffen, dat van ulieden is?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Zult gij, om te bestraffen, woorden bedenken, en zullen de redenen des mismoedigen voor wind zijn?
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
Ook werpt gij u op een wees; en gij graaft tegen uw vriend.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Maar nu, belieft het u, wendt u tot mij, en het zal voor ulieder aangezicht zijn, of ik liege.
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Keert toch weder, laat er geen onrecht wezen, ja, keert weder; nog zal mijn gerechtigheid daarin zijn.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Zou onrecht op mijn tong wezen? Zou mijn gehemelte niet de ellenden te verstaan geven?
