Jób 6
1 Jób pedig felele, és monda:
Odpovídaje pak Job, řekl:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Ó kdyby pilně zváženo bylo hořekování mé, a bída má na váze aby spolu vyzdvižena byla.
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
Jistě že by se nad písek mořský těžší ukázala, pročež mi se i slov nedostává.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
Nebo střely Všemohoucího vězí ve mně, jejichž jed vysušil ducha mého, a hrůzy Boží bojují proti mně.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
Zdaliž řve divoký osel nad mladistvou travou? Řve-liž vůl nad picí svou?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Zdaliž jedí to, což neslaného jest, bez soli? Jest-liž chut v věci slzké?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
Ach, kterýchž se ostýchala dotknouti duše má, ty jsou již bolesti těla mého.
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
Ó by se naplnila žádost má, a aby to, čehož očekávám, dal Bůh,
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
Totiž, aby se líbilo Bohu setříti mne, vztáhnouti ruku svou, a zahladiti mne.
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Neboť mám ještě, čím bych se potěšoval, (ačkoli hořím bolestí, aniž mne Bůh co lituje), že jsem netajil řečí Nejsvětějšího.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
Nebo jaká jest síla má, abych potrvati mohl? Aneb jaký konec můj, abych prodlel života svého?
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Zdali síla má jest síla kamenná? Zdali tělo mé ocelivé?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Zdaliž pak obrany mé není při mně? Aneb zdravý soud vzdálen jest ode mne,
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
Proti tomu, jehož lítostivost k bližnímu mizí, a kterýž bázeň Všemohoucího opustil?
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Bratří moji zmýlili mne jako potok, pominuli jako prudcí potokové,
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
Kteříž kalní bývají od ledu, a v nichž se kryje sníh.
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
V čas horka vysychají; když sucho bývá, mizejí z místa svého.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
Sem i tam roztěkají se od toku svého obecného, v nic se obracejí a hynou.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
To vidouce houfové jdoucích z Tema, zástupové Sabejských, jenž naději měli v nich,
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
Zastyděli se, že v nich doufali; nebo přišedše až k nim, oklamáni jsou.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
Tak zajisté i vy byvše, nejste; vidouce potření mé, děsíte se.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
Zdali jsem řekl: Přineste mi, aneb z zboží svého udělte darů pro mne?
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
Aneb: Vysvoboďte mne z ruky nepřítele, a z ruky násilníků vykupte mne?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Poučte mne, a budu mlčeti, a v čem bych bloudil, poslužte mi k srozumění.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
Ó jak jsou pronikavé řeči upřímé! Ale co vzdělá obviňování vaše?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Zdali jen z slov mne viniti myslíte, a převívati řeči choulostivého?
27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
Také i na sirotka se obořujete, anobrž jámu kopáte příteli svému.
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
A protož nyní chtějtež popatřiti na mne, a suďte, klamám-liť před oblíčejem vaším.
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Napravte se, prosím, nechť není nepravostí; napravte se, pravím, a tak poznáte, žeť jest spravedlnost v té řeči mé.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
A jest-li na jazyku mém nepravost, neměl-liž bych, čitedlen býti bíd?
