Jób 4
1 És felele a témáni Elifáz, és monda:
Тада одговори Елифас Теманац и рече:
2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
Ако ти проговоримо, да ти неће бити досадно? Али ко би се могао уздржати да не говори?
3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
Гле, учио си многе, и руке изнемогле крепио си;
4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
Речи су твоје подизале оног који падаше, и утврђивао си колена која клецаху.
5 Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
А сада кад дође на тебе, клонуо си; кад се тебе дотаче, смео си се.
6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
Није ли побожност твоја била уздање твоје? И доброта путева твојих надање твоје?
7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
Опомени се, ко је прав погинуо, и где су праведни истребљени?
8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
Како сам ја видео, који ору муку и сеју невољу, то и жању.
9 Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
Од дихања Божијег гину, и од даха ноздрва Његових нестаје их.
10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
Рика лаву, и глас љутом лаву и зуби лавићима сатиру се.
11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
Лав гине немајући лова, и лавићи расипају се.
12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
Још дође тајно до мене реч, и ухо моје дочу је мало.
13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
У мислима о ноћним утварама, кад тврд сан пада на људе,
14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
Страх подузе ме и дрхат, од ког устрепташе све кости моје,
15 Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
И дух прође испред мене, и длаке на телу мом накострешише се.
16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
Стаде, али му не познах лица; прилика беше пред очима мојим, и ћутећи чух глас:
17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
Еда ли је човек праведнији од Бога? Еда ли је човек чистији од Творца свог?
18 Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
Гле, слугама својим не верује, и у анђела својих налази недостатака;
19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
А камоли у оних који стоје у кућама земљаним, којима је темељ на праху и сатиру се брже него мољац.
20 Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Од јутра до вечера сатру се, и нестане их навек да нико и не опази.
21 Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
Слава њихова не пролази ли с њима? Умиру, али не у мудрости.
