Jób 4
1 És felele a témáni Elifáz, és monda:
Då tok Elifaz frå Teman til ords og sagde:
2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
«Vert du vel tykkjen um eg talar? Men kven kann halda ordi inne?
3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
På rette veg du førde mange; dei trøytte hender styrkte du;
4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
med ord du hjelpte deim som snåva, og gav dei veike knei kraft.
5 Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
Men når det gjeld deg sjølv, du klagar; når deg det råkar, ræddast du!
6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
Di von du på di gudstru bygde og sette lit til last-laust liv.
7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
Tenk etter: Når vart skuldlaus tynt? Når gjekk rettvis mann til grunns?
8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
Stødt fann eg: dei som urett pløgde, og sådde naud, dei hausta slikt;
9 Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
dei stupte for Guds andedrag, gjekk for hans vreidestorm til grunns.
10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
Ja, løva skrik, og villdyr burar; ungløva fær sin tanngard knekt;
11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
og løva døyr av skort på rov; løvinna misser sine ungar.
12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
Ein løynleg tale til meg kom; i øyra mitt det stilt vart kviskra,
13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
som tankar i eit nattsyn kjem, når svevnen tung på folki kviler.
14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
Det kom ei rædsla yver meg, ei skjelving gjenom alle lemer;
15 Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
ein gust meg yver panna strauk, og på min kropp seg håri reiste;
16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
og noko stogga for mi åsyn; eg kunde ikkje klårt skilja; framfor mitt auga stod eit bilæt’, eg høyrde som ei røyst som kviskra:
17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
«Hev menneskjet vel rett for Gud? Er mannen rein framfor sin skapar?
18 Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
Han sine tenarar ei trur og finn hjå sine englar lyte -
19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
enn meir hjå folk i hus av leir; hjå deim som hev sin grunn i moldi, ein kann deim krasa, som eit mol.
20 Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Dei er frå morgon og til kveld; ein krasar deim - kven merkar det? - Og dei vert ikkje funne meir.
21 Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
Når deira tjeldsnor vert rykt upp, dei døyr og ingen visdom fær.»
