Jób 4
1 És felele a témáni Elifáz, és monda:
Then spake Eliphaz the Temanite, and said:
2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
If one attempt a word with thee, wilt thou be offended? But who can refrain from speaking?
3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
Behold, thou hast admonished many; Thou hast strengthened feeble hands;
4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
Thy words have upheld him that was falling, And thou hast given strength to feeble knees.
5 Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
But now it is come upon thee, and thou faintest; It toucheth thee, and thou art confounded!
6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
Is not thy fear of God thy hope, And the uprightness of thy ways thy confidence?
7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
Remember, I pray thee, who ever perished being innocent? Or where have the righteous been cut off?
8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
According to what I have seen, they who plough iniquity, And sow mischief, reap the same.
9 Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
By the blast of God they perish, And by the breath of his nostrils they are consumed.
10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
The roaring of the lion, and the voice of the fierce lion, And the teeth of the young lions are broken.
11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
The fierce lion perisheth for lack of prey, And the whelps of the lioness are scattered abroad.
12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
A word was once secretly brought to me, And mine ear caught a whisper thereof.
13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
Amid thoughts from visions of the night, When deep sleep falleth upon men,
14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
A fear and a horror came upon me, Which made all my bones to shake.
15 Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
Then a spirit passed before my face, The hair of my flesh rose on end;
16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
It stood still, but its form I could not discern; An image was before mine eyes; There was silence, and I heard a voice:
17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
“Shall mortal man be more just than God? Shall man be more pure than his Maker?
18 Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
Behold, he putteth no trust in his ministering spirits, And his angels he chargeth with frailty.
19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
What then are they who dwell in houses of clay, Whose foundation is in the dust, Who crumble to pieces, as if moth-eaten!
20 Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Between morning and evening are they destroyed; They perish for ever, and none regardeth it.
21 Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
The excellency that is in them is torn away; They die before they have become wise.”
