Jób 4
1 És felele a témáni Elifáz, és monda:
Toen antwoordde Elifaz, de Themaniet, en zeide:
2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
Zo wij een woord opnemen tegen u, zult gij verdrietig zijn? Nochtans wie zal zich van woorden kunnen onthouden?
3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
Zie, gij hebt velen onderwezen, en gij hebt slappe handen gesterkt;
4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
Uw woorden hebben den struikelende opgericht, en de krommende knieen hebt gij vastgesteld;
5 Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
Maar nu komt het aan u, en gij zijt verdrietig; het raakt tot u, en gij wordt beroerd.
6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
Was niet uw vreze Gods uw hoop, en de oprechtheid uwer wegen uw verwachting?
7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
Gedenk toch, wie is de onschuldige, die vergaan zij; en waar zijn de oprechten verdelgd?
8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
Maar gelijk als ik gezien heb: die ondeugd ploegen, en moeite zaaien, maaien dezelve.
9 Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
Van den adem Gods vergaan zij, en van het geblaas van Zijn neus worden zij verdaan.
10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
De brulling des leeuws, en de stem des fellen leeuws, en de tanden der jonge leeuwen worden verbroken.
11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
De oude leeuw vergaat, omdat er geen roof is, en de jongens eens oudachtigen leeuws worden verstrooid.
12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
Voorts is tot mij een woord heimelijk gebracht, en mijn oor heeft een weinigje daarvan gevat;
13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
Onder de gedachten van de gezichten des nachts, als diepe slaap valt op de mensen;
14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
Kwam mij schrik en beving over, en verschrikte de veelheid mijner beenderen.
15 Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
Toen ging voorbij mijn aangezicht een geest; hij deed het haar mijns vleses te berge rijzen.
16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
Hij stond, doch ik kende zijn gedaante niet; een beeltenis was voor mijn ogen; er was stilte, en ik hoorde een stem, zeggende:
17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
Zou een mens rechtvaardiger zijn dan God? Zou een man reiner zijn dan zijn Maker?
18 Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
Zie, op Zijn knechten zou Hij niet vertrouwen; hoewel Hij in Zijn engelen klaarheid gesteld heeft.
19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
Hoeveel te min op degenen, die lemen huizen bewonen, welker grondslag in het stof is? Zij worden verbrijzeld voor de motten.
20 Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Van den morgen tot den avond worden zij vermorzeld; zonder dat men er acht op slaat, vergaan zij in eeuwigheid.
21 Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
Verreist niet hun uitnemendheid met hen? Zij sterven, maar niet in wijsheid.
