Jób 4
1 És felele a témáni Elifáz, és monda:
Elifaz van Teman nam het woord, en sprak:
2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
Zullen wij het woord tot u richten, tot u, zo verslagen? Maar wie zou zijn woorden kunnen bedwingen?
3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
Zie, zelf hebt ge velen terecht gewezen, En slappe handen gesterkt;
4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
Uw woorden hebben struikelenden opgericht, Knikkende knieën hebt ge spierkracht verleend:
5 Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
Maar nu het ú overkomt, nu zijt ge verslagen, Nu het ú treft, verbijsterd!
6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
Was dan uw vroomheid niet uw hoop, Uw onberispelijke wandel niet uw vertrouwen?
7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
Denk eens na: wie kwam ooit onschuldig om, Of waar ter wereld werden rechtvaardigen verdelgd?
8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
Ik heb altijd gezien: Die onheil ploegen En rampspoed zaaien, die oogsten ze ook!
9 Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
Door Gods adem gaan ze te gronde, Door zijn ziedende gramschap komen ze om:
10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
Het gebrul van den leeuw en het gehuil van den luipaard verstomt. De tanden der leeuwenwelpen worden stuk gebroken;
11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
De leeuwin komt om bij gebrek aan prooi, De jongen van de leeuwinnen worden uiteen gejaagd!
12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
Eens drong een woord in het diepste geheim tot mij door En mijn oor ving er het gefluister van op.
13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
Het was in een nachtgezicht, uit dromen geboren, Wanneer een diepe slaap de mensen bevangt:
14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
Schrik en siddering grepen mij aan, En al mijn beenderen rilden van angst;
15 Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
Een ademtocht streek langs mijn gelaat, En deed mijn haren ten berge rijzen.
16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
Daar stond er één voor mij, Wiens gelaat ik niet kon herkennen; Een gestalte zweefde voor mijn oog, En ik hoorde het fluisteren van een stem:
17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
Is een mens ooit rechtvaardig voor God, Een mensenkind rein voor zijn Schepper?
18 Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
Zie, zelfs op zijn dienaars kan Hij niet bouwen, Zelfs in zijn engelen ontdekt Hij gebreken.
19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
Hoeveel te meer in hen, die lemen hutten bewonen, Wier fundament in het stof is gelegd, En die als motten worden doodgetrapt,
20 Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Van ‘s morgens tot ‘s avonds te pletter gedrukt; Die zonder dat men er acht op slaat, Voor eeuwig vergaan;
21 Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
Die, als hun tentpin wordt uitgerukt, Gaan sterven, eer zij het weten!
