Jób 39
1 Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
Knowest thou the season when the Wild Goats of the crags beget? The bringing forth of the hinds, canst thou observe?
2 Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
Canst thou count the months they fulfil? Or knowest thou the time when they give birth?
3 Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.
They kneel down, their young, they bring forth; their pains, they throw off;
4 Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
Their young become strong, they grow up in the open field, they go out, and return not unto them.
5 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
Who hath sent forth the Wild Ass free? And, the bands of the swift-runner, who hath loosed?
6 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
Whose house I have made the waste plain, and his dwellings, the land of salt:
7 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
He laugheth at the throng of the city, The shoutings of the driver, he heareth not;
8 A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres.
He espieth the mountains, his pasture-ground, and, after every green thing, maketh search.
9 Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
Will the Wild-Ox be pleased to be thy servant? or lodge for the night by thy crib?
10 Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
Canst thou bind the wild-ox, so that—with the ridge—shall run his cord? Or will he harrow the furrows after thee?
11 Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
Wilt thou trust in him, because of the greatness of his strength? Wilt thou leave unto him thy toil?
12 Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
Wilt thou put faith in him, that he will bring back thy seed? and that, corn for thy threshing-floor, he will gather?
13 Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
The wing of the Ostrich that waveth itself joyfully, Is it the pinion of lovingkindness or the plumage?
14 Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
For she leaveth—to the earth—her eggs, and, on the dust, she letteth them be warmed;
15 És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
And hath forgotten, that, a foot, may crush them, —or, the wild beast, tread on them!
16 Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
Dealing hardly with her young, as none-of-hers, In vain, her labour, without dread.
17 Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
For GOD hath suffered her to forget wisdom, and given her no share in understanding.
18 De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
What time, on high, she vibrateth her wings, she laugheth at the horse and his rider.
19 Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
Couldst thou give—to the Horse—strength? Couldst thou clothe his neck with the quivering mane?
20 Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
Couldst thou cause him to leap like a locust? The majesty of his snort, is a terror!
21 Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
He diggeth into the plain, and rejoiceth in vigour, he goeth forth to meet armour;
22 Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
He laugheth at dread, and is not dismayed, neither turneth he back, from the face of the sword;
23 Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
Against him, whiz [the arrows of] the quiver, the flashing head of spear and javelin;
24 Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
With stamping and rage, he drinketh up the ground, —he will not stand still when the horn soundeth;
25 A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
As oft as the horn soundeth, he saith, Aha! And, from afar, he scenteth the battle, —the thunder of commanders and the war-cry.
26 A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
Is it, by thine understanding, that the Bird of Passage betaketh him to his pinions? spreadeth out his wings to the south?
27 A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
Or, at thy bidding, that the Eagle mounteth, and that he setteth on high his nest?
28 A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.
The crag, he inhabiteth, and so lodgeth himself, on the tooth of the crag, and high fort;
29 Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
From thence, he searcheth out food, far away, his eyes do pierce;
30 Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.
And, his young brood, suck up blood, and, where the slain are, there, is he.
