Jób 39
1 Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
Knowest thou the time when the chamois of the rock bring forth? or markest thou when the hinds do calve?
2 Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
Numberest thou the months of gestation which they complete and knowest thou the time when they bring forth?
3 Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.
They bend themselves: they drop their young ones; throw off their pains.
4 Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
Their little ones become strong; they grow up in the open field; they go forth, and return not unto them.
5 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
Who sent out the wild ass free? or who loosened the bonds of the forest-ass?
6 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
To whom I assigned the wilderness as his house, and the salty land as his dwellings.
7 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
He laugheth at the noise of a town, and the shoutings of the driver he heareth not.
8 A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres.
What he espieth on the mountains is his pasture, and after every green thing doth he search.
9 Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
Will the forest-ox be willing to serve thee, or will he stay over night at thy crib?
10 Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
Canst thou bind the forest-ox with a rope [to labor] in the furrow? or will he harrow valleys, following after thee?
11 Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
Wilt thou trust him, because his strength is great? and wilt thou leave to him thy labor?
12 Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
Wilt thou confide in him, that he should bring home thy seed, and gather it into thy threshing-floor?—
13 Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
The wing of the ostrich moveth joyfully: hath she the pinions and plumage of the careful stork?
14 Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
[No, ] for she intrusteth her eggs to the earth, and letteth them be hatched out on the dust:
15 És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
And she forgetteth that a foot may crush them, or that the beast of the field may stamp them down.
16 Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
He hath made her callous against her young, as though they were not hers: her labor is in vain, [but she feeleth] no dread;
17 Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
Because God hath denied her wisdom, and he hath not imparted to her understanding.
18 De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
At the time she raiseth herself up on high, she laugheth at the horse and his rider.
19 Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
Dost thou give the horse strength? dost thou clothe his neck with the rolling mane?
20 Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
Canst thou make him jump like a locust? his majestic snort is terrible.
21 Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
Men spy about in the valley, and he rejoiceth in his strength: he goeth forth to meet the armed array.
22 Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
He laugheth at fear, and is not dismayed; and turneth not back from before the sword.
23 Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
Over him rattle the quiver, the glittering spear and the lance.
24 Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
With impatient noise and rage he holloweth [with his hoof] the ground, and keepeth not quiet when the cornet's voice [is heard].
25 A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
Midst the sound of the cornet he uttereth his joyful neigh; and from afar he perceiveth the battle, the loud call of the captains, and the battle-cry.—
26 A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
Is it through thy understanding that the hawk flieth along, and spreadeth out his wings toward the south?
27 A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
Or is it by your order that the eagle doth mount upward, and buildeth high up his nest?
28 A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.
On a rock he dwelleth, and spendeth his nights, on a rocky crag and mountain fastness.
29 Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
From there he espieth his food, from afar can his eyes behold.
30 Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.
His young ones, also, sip up blood: and where the slain be, there is he.
