Jób 37
1 Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.
Ja, over dette forferdes mitt hjerte og hopper i mitt bryst.
2 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
Hør, hør braket av hans røst og det drønn som går ut av hans munn!
3 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
Under hele himmelen lar han det fare, og han sender sitt lys til jordens ytterste ender.
4 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
Efterpå brøler røsten, han tordner med sin veldige røst; han holder ikke lynene tilbake når hans røst lar sig høre.
5 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
Gud tordner underfullt med sin røst; han gjør storverk, og vi forstår dem ikke.
6 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
Han sier til sneen: Fall til jorden! - og likeså til skyllregnet, sitt sterke skyllregn.
7 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
Hvert menneskes hånd forsegler han, forat alle mennesker som han har skapt, må komme til å kjenne ham.
8 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
Da går de ville dyr inn i sine huler, og de holder sig i sine hi.
9 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
Fra Sydens innerste kammer kommer storm, og med nordenvinden kommer kulde.
10 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
Av Guds ånde kommer is, og brede vann bindes.
11 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
Med væte fyller han skyen, og han spreder sine lynskyer,
12 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
og de svinger hit og dit, efter som han leder dem, forat de skal utføre alt det han byder dem, over den vide jord;
13 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
enten til tukt, når det er til gagn for hans jord, eller til velsignelse lar han dem komme.
14 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
Vend ditt øre til dette, Job! Stå stille og gi akt på Guds under!
15 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
Forstår du hvorledes Gud styrer dem og lar sine skyers lyn blinke frem?
16 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
Forstår du hvorledes skyene svever om i luften, forstår du den Allvitendes under,
17 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
du hvis klær blir varme når jorden ligger og dormer i sønnenvind?
18 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
Kan du med ham spenne ut himmelen, så fast som et speil av støpt metall?
19 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
Lær oss hvad vi skal si til ham! Vi kan ikke fremføre noget for bare mørke.
20 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
Skal det fortelles ham at jeg vil tale med ham? Har nogen sagt at han ønsker sin egen undergang?
21 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.
Og nu, menneskene ser ikke lyset, enda det skinner klart på himmelen, og en vind er faret frem og har renset den.
22 Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
Fra Norden kommer gull; om Gud er der en forferdende herlighet.
23 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
Den Allmektige finner vi ikke, han som er så stor i makt; men retten og den strenge rettferdighet krenker han ikke.
24 Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
Derfor frykter menneskene ham; men han enser ikke nogen selvklok mann.
